Verstappen: Fordított esetben Hamilton panaszt tenne - F1VILÁG.HU

Verstappen: Fordított esetben Hamilton panaszt tenne

HIRDETÉS
Fotó: Bahrain GP

Max Verstappen, a Red Bull F1-es versenyzője úgy érzi, nem hibázott, amikor Lewis Hamiltonnal ütközött a Bahreini Nagydíj versenyén.

A Red Bull számára egyáltalán nem alakult jól a Bahreini Nagydíj, hiszen kettős kieséssel zárták a versenyt – először Daniel Ricciardo, majd Verstappen számára ért véget a futam.

Verstappen éppen Lewis Hamiltonnal csatázott, amikor a két versenyző összeért, és a Mercedes első szárnya defektet okozott a Red Bull kerekén. Ezt követően a holland pilótának gyakorlatilag a felnin kellett megtennie egy teljes kört, mielőtt a bokszba hajtott.

Hiába cserélték le a kereket, Verstappen nem sokat tudott tenni a felzárkózás érdekében, ugyanis hamarosan végleg feladta a versenyt – úgy sejtik, az ütközés következtében a felfüggesztés is sérült, ez okozta a kiesését.

„Az utolsó kanyarból jól sikerült kigyorsítanom, szóval belülre mentem, Lewis pedig megpróbált körbeautózni, de egy ponton én voltam elöl” – nyilatkozta Verstappen az esetről.

„Úgy gondolom, hogy Lewisnak így is volt elég helye bal oldalon, de a bal hátsó kerekemhez hozzáért, és ez tönkretette a felfüggesztést.”

A holland pilóta biztos benne, hogy ha Hamilton autója sérült volna, akkor a brit pilóta nem hagyta volna szó nélkül az eseményeket.

„Azt hiszem, ha ez fordítva történik, akkor azt akarná, hogy vizsgálják az incidenst. Részemről én adtam neki elég helyet.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!