Megosztás:

Verstappen: Idén már nem lesz esély a győzelemre

A holland sajnálja, hogy elszalasztották a lehetőséget Szingapúrban.
A holland sajnálja, hogy elszalasztották a lehetőséget Szingapúrban. © Singapore GP

A Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen attól tart, csapatának a 2017-es évben már nem lesz több esélye arra, hogy versenyt nyerjen.

A holland versenyző a 2. helyről várhatta a múlt hétvégi Szingapúri Nagydíjat, ám már rögtön a rajt után összeütközött a két Ferrarival, és az első körben kiállni kényszerült.

Pedig a Red Bull ígéretes formát mutatott a kanyargós utcai pályán, Daniel Ricciardo pedig Lewis Hamilton mögött a 2. helyen ért célba.

Verstappen elárulta, Szingapúrban volt a legtöbb esélyük a győzelemre, így attól tart, a szezon hátralévő részében már nemigen harcolhatnak az elsőségért.

Arra a kérdésre, hogy milyen formát jósol a hátralévő versenyekre, a holland így felelt: „Nem olyan erőset, mint erre a pályára.”

Verstaappen hozzátette, még Abu Dhabiban – ahol korábban remekül helytállt a Red Bull – sem lesz sok esélyük a győzelemre.

„Nem, mert túl sok az egyenes. Ez volt a legjobb esélyünk arra, hogy jó eredményt érjünk el – és ez nem jött össze. De az egész évben nem alakultak jól a dolgaim. Ennek talán meg kell történnie párszor, és lehet, hogy jön néhány olyan év, amikor minden jól alakul.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Nem sérült meg Sebastian Vettel versenyautójának motorja a múlt vasárnapi, szingapúri...

Hozzászólások

( komment)