Verstappen is áldását adja az új Renault-motorra

A Spanyol Nagydíjon győztes Max Verstappen szerint is nagy előrelépést tett V6-os erőforrásával a Renault.


A Spanyol Nagydíjon győztes Max Verstappen szerint is nagy előrelépést tett V6-os erőforrásával a Renault.

A holland tehetség szerdán próbálhatta ki először a francia gyártó továbbfejlesztett erőforrását, melyet az eredeti tervek szerint Montrealban, a Kanadai Nagydíjon vetnek majd be először.

Miután azonban a Renault is megerősítette, hogy az új aggregát körönként több tizedmásodperces gyorsulást jelenthet, nem kizárt, hogy már jövő hétvégén, Monacóban bevetik.

„Azt gondolom, mindenképpen pozitívak a látottak. Főleg szerdán próbáltuk leellenőrizni az értékeket és a megbízhatóságot, és minden rendben ment” – mondta Max Verstappen, a Red Bull versenyzője.

„Nem volt semmiféle problémánk, szóval egész nap körözhettünk. Jó napunk volt, és számomra fontos volt, hogy még jobban hozzászokjak az autóhoz. Sok mindent leteszteltünk, és minden nagyon pozitívnak tűnt.”

A holland hozzátette, örülne annak, hogy az új motort már Monacóban használhatnák.

„Az ember mindig több motorerőt szeretne, nem igaz? Természetesen így van, de majd meglátjuk. Szerintem jó esélyeink lesznek ott, de először szépen lassan fel kell építenünk magunkat, és majd meglátjuk, hol végzünk.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!