Fotó: Red Bull Racing
Hírek

Verstappen: Már az első tesztnapon tudni fogom, bajnokesélyes-e az autóm

A Red Bull ifjú titánja, Max Verstappen biztos benne, már az idei első tesztnap után tudni fogja, hogy lesz-e esélye a világbajnoki cím megszerzésére 2018-ban.

2017-ben a Mercedes és a Ferrari harcolt a végső győzelemért, és bár a Red Bull erős formát mutatott a szezon második felében, az idény eleji botladozás miatt nem volt esélyük a bajnoki diadalra.

Az osztrák istálló azonban nagy reményekkel várja az új szezont, Verstappen pedig azt mondja, a téli teszteken minden kiderül.

„Általában már az év legelején kapsz egyfajta benyomást az autóval kapcsolatban, de ez nem cél. A legfontosabb, hogy jó legyen a megbízhatóság a teszteken, hogy meg tudjuk határozni az új autó karakterisztikáját” – fogalmazott az ifjú tehetség a Corriere dello Sport című olasz lapnak nyilatkozva.

„De az már a tesztek első napján kiderül számodra, hogy az autó jó-e, vagy sem.”

A Red Bull versenyzője negyedik szezonját kezdi meg idén a Forma-1-ben, elmondása szerint pedig a rutinnak hála „nyugodtabb” is, mint korábban.

„Egy kicsit nyugodtabb vagyok, mint első F1-es évemben, hiszen tudom, mi vár rám. De fizikailag nem egyszerű a dolog, szóval keményen kell tréningeznem.”

Szavazz!

Lesz esélye Verstappennek a világbajnoki címre 2018-ban?

A Red Bull csapata egyébként még nem jelentette be, hogy mikor mutatja be új autóját a nagyközönségnek, az azonban szinte biztos, hogy a február 26-án kezdődő első előszezoni teszten már pályára gurulhat a 2018-as modell.

Szólj hozzá!