Verstappen: Még lassabbak vagyunk, de változtathatunk rajta

Max Verstappen szerint a Red Bull idei autója jelenleg még nincs a Mercedes és a Ferrari szintjén, a holland azonban nem aggódik.


Max Verstappen szerint a Red Bull idei autója jelenleg még nincs a Mercedes és a Ferrari szintjén, a holland azonban nem aggódik.

Az ifjú tehetség az Ausztrál Nagydíj helyszínén, Melbourne-ben elárulta, magabiztosan várja az új szezont, és bár még hátrányban vannak riválisaikkal szemben, képesek lesznek arra, hogy javítsanak teljesítményükön.

„Kétségkívül sok pozitívumot tudtunk magunkkal hozni a tesztekről” – mondta a holland.

„Persze javulnunk kell még, de szerintem mindenki erre törekszik folyamatosan, főleg az új szabályok miatt. Rengeteg lehetőségünk van még arra, hogy javítsunk az autón. Úgy érkeztünk meg ide, hogy előreléptünk, de hogy ez elég lesz-e, azt nem tudom.”

„Még nagyon korán van. Ezeket az autókat jobban tudjuk majd fejleszteni, mint a tavalyiakat, hiszen akkor már elég kiforrott volt a technika.”

„Előfordul, hogy a kezdet néha nem olyan jó, de gyorsan javíthatunk a helyzeten. Azt gondolom, az autó nem olyan rossz, de kétségkívül javíthatunk még rajta.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!