Verstappen: Ahogy Kínában, most is én hibáztam - F1VILÁG.HU

Verstappen: Ahogy Kínában, most is én hibáztam

HIRDETÉS
Fotó: Red Bull Racing

Nagyon csalódottan nyilatkozott a Monacói Nagydíj időmérőjét követően Max Verstappen, a Red Bull F1-es versenyzője, miután nem tudott részt venni rajta a szabadedzésen történt balesete miatt.

Verstappen a harmadik szabadedzés végén törte össze autóját, emiatt nem tudott részt venni az időmérőn – a csapatnak ugyan sikerült összeraknia a versenygépet, azonban a motor indításakor kiderült, hogy szivárog az olaj, emiatt nem tudott pályára gurulni.

„Megcsíptem a belső korlátot. Egy kicsit feltartott egy lassú autó, de ez nem kifogás, utána pedig nekimentem a falnak” – kezdte a beszámolót Verstappen.

„Olyan gyorsan történik minden, amikor egy kicsit megzavarnak. Azt hiszem, csak egy kicsit korábban fordultam, mint általában – vagyis egyértelműen korábban kanyarodtam. Természetesen nem ez az, amit szeretnél, hogy történjen, de sajnos megesik. Ahogy Kínában, ez is az én hibám volt” – ismerte el a holland.

„Készen álltam rá, hogy autóba üljek, de aztán egy kicsit hullámvölgybe kerültünk. Beindították a motort, és akkor láttuk csak a szivárgást, és akkor már túl késő volt. Az még fájdalmasabbá teszi a dolgot, hogy esélyünk volt a pole-ra és a győzelemre is. Kis hiba volt, de nagyon sokba került. Ez általában így megy Monacóban.”

Verstappen a versenytől sem vár nagy csodát, tisztában van vele, hogy Monacóban nagyon nehéz előzni, emiatt nem lesz egyszerű dolga, ha a mezőny legvégéről szeretne felzárkózni.

„Láttam Danielt az időmérő után, és gratuláltam neki a remek teljesítményért. Tudjuk, hogy megvan a tempónk, de annyira nehéz itt előzni, és amikor feltartanak, akkor nem sok mindent tudsz tenni.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!