Verstappen remekelt, majd pontot szerzett Brazíliában

Remek előzéseket produkált Brazíliában, mégis csak a tizedik helyen tudott célba érni Max Verstappen, a Toro Rosso ifjú versenyzője.


Remek előzéseket produkált Brazíliában, mégis csak a tizedik helyen tudott célba érni Max Verstappen, a Toro Rosso ifjú versenyzője.

A holland versenyző azt mondja, autója kiválóan teljesített az interlagosi versenypályán, ám riválisaik is nagyon erősek voltak, ezért összességében örül annak, hogy összejött a pontszerzés a Brazil Nagydíjon.

„Nagyon tetszett ma nekünk, hogy megvolt a végsebességünk” – mondta az ifjú tehetség.

„Rettentően kemény verseny volt, folyamatosan támadtam, de a mögöttem lévők is nagyon próbálkoztak.”

„Azt gondolom, ez az egy pont volt a maximum, amit megszerezhettünk ma.”

A korábbi Forma-1-es csapatfőnök Eddie Jordan a futam után úgy fogalmazott, az ifjú Verstappen remek teljesítményével Ayrton Sennára és Michael Schumacherre emlékeztette őt.

„Én Schumacherhez és Sennához hasonlítottam őt. Úgy érzem, pályafutása ezen szakaszában van olyan jó, mint annak idején ők ketten” – mondta Jordan.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!