Verstappen rossz motormódot használt a Monacói Nagydíjon - F1VILÁG.HU

Verstappen rossz motormódot használt a Monacói Nagydíjon

HIRDETÉS
Nem megfelelő motormódot használt a Forma-1-es Monacói Nagydíj nagy részében Max Verstappen, miután a bokszutcában összeakaszkodott a mercedeses Valtteri Bottasszal.
Fotó: Pirelli

A holland versenyzőnek a rádión szóltak, amikor behajtott a bokszba, hogy a „12-es nyomatékot” használja, majd váltson a „6-os” üzemmódra, ahogy elhagyja a bokszutcát.

Nem sokkal kerékcseréje után aztán Verstappen rádión jelezte mérnökének: „P*csába, nem állítottam át a nyomatékot!”

Tanabi Tojoharu, a Honda F1-es főnöke a Motorsport.com című lapnak azt mondta, komoly eltérés volt ezáltal a motorvezérlés beállításaiban, amin ráadásul nem is tudtak módosítani, a Verstappentől kért változtatást ugyanis nem lehetett úgy végrehajtani, hogy az autó a pályán haladt.

Úgy tudni, ennek jelentős hatása volt a motor viselkedésére.

Verstappen végig nyomást gyakorolt Hamiltonra a versenyen, megelőznie viszont nem sikerült. A holland a 2. helyen ért célba, ám 5 másodperces időbüntetése miatt hátracsúszott a 4. pozícióba.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!