Verstappen vs. Ocon

Verstappen szerint rendben van a Red Bull tempója

Fotó: Red Bull Racing
Fotó: Red Bull Racing

Egy 3. és egy 4. hellyel kezdett pénteken, Barcelonában a Red Bull ifjú versenyzője, Max Verstappen.

A holland pilóta az edzésnap végén elárulta, elégedett, mert a Red Bull autója a hosszú- és rövid etapokon is egyaránt meggyőzően teljesített.

Verstappen szerint persze még korai volna megmondani, hogy állnak riválisaikhoz, a Ferrarihoz és a Mercedeshez képest, ám bizakodóan várja a folytatást.

„Az ember mindig próbál javítani, de azt gondolom, az autó ma igazán jól működött” – mondta az ifjú versenyző.

„Nem volt sok problémánk, és versenyképesnek tűnt a hosszú etapokon. A második és harmadik hely jónak tűnik papíron, de még csak péntek van, szóval ma este még azért megpróbálunk előrelépéseket tenni holnapra.”

„Úgy tűnik, a fejlesztéseik is jól működnek, szóval meglátjuk, milyen hatásuk lesz majd az időmérőn. A szuperlágy gumik nem tűnnek valami gyorsnak, nehéz boldogulni velük. Ez változhat holnapra, de a lágy volt ma a jobb keverék.”

A holland hozzátette, az újraaszfaltozott pálya miatt néhány kanyart gázelvétel nélkül tudnak teljesíteni, és mivel a Renault motorja nem a legütőképesebb a mezőnyben, ez hátrányt jelent a többiekkel szemben.

„Az új aszfalt meleg pillanatokat okozott néhány versenyzőnek, köztük nekem is. Pár kanyar most padlógázas, ez pedig azt jelenti, hogy veszítünk némi időt [a többiekkel szemben], mivel gyakorlatilag meghosszabbítják az egyeneseket.”

„Viszont versenyképesnek tűntünk az utolsó szektorban, szóval fel tudunk ott zárkózni, és ki tudjuk használni az erősségeinket. A rövidebb etapjaink is jók voltak, mint ahogy a hosszúak is, szóval vasárnap jól teljesíthetünk, jó lehet a tempónk.”

„Előzni nem egyszerű itt, úgyhogy remélhetőleg jó pozíciókban végzünk majd a szombati időmérőn.”

 

Kapcsolódó cikkek

Vettel a leggyorsabb az első barcelonai tesztnapon

A Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a Forma-1-es csapatok barcelonai tesztjének nyitónapján. Kimi Räikkönen számára nem indult könnyen a nap, ám végül produktív napot zárt a katalán fővárosban.

Az F1-es csapatok barcelonai tesztbeosztása

Hétfőn hivatalosan is megkezdik a felkészülést a 2019-es Forma-1-es idényre a királykategória csapatai. Barcelonában tesztel a száguldó cirkusz mezőnye!

Friss hírek