Verstappent nem izgatja a kihagyott első edzés - F1VILÁG.HU

Verstappent nem izgatja a kihagyott első edzés

HIRDETÉS
A 4. helyen zárta a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteki edzésnapját Max Verstappen. A holland versenyző a kevés körözés ellenére elégedett.
Fotó: Red Bull Racing

Verstappen 24 kört tett meg a délutáni edzésen azok után, hogy az első bakui tréning nagy részét törölni kellett egy meglazult csatornafedél miatt.

A Red Bull versenyzője azt mondja, különösen nem aggódik a megkurtított program miatt, az autóval pedig elégedett.

„Sokat nem ártott nekünk az, hogy nem körözhettünk délelőtt, mivel ez mindenkit egyformán érintett, és pénteken mindig a második edzés a legfontosabb” – mondta a holland.

„A pálya nagyon csúszós, ahogy mindenki láthatta, könnyű volt elfékezni magunkat. Szóval fontos volt, hogy minél több kört megtegyünk, és hozzászokjunk a körülményekhez. Ilyen tapadási szint mellett a határon kell autózni, körről-körre kell építkezni – ez leginkább az alacsony tapadással rendelkező utcai pályákra igaz.”

„Elégedett vagyok azzal, amit ma elértünk, most kielemezzük majd a gyűjtött adatokat, mivel mindig van lehetőség a fejlődésre – persze leginkább ez már csak finomhangolás. Nem igazán vannak még elvárásaink holnapra, és mivel csak egy edzésünk volt, mindenki sokat tud még fejlődni.”

„A kezdeti egyensúly viszont rendben van, és elegendő kört tettünk meg mindkét keverékű gumival.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!