Hírek

Veszélyesek lehetnek az F1-es újraindítások? Whiting reagált!

Fotó: Circuit de Catalunya-Barcelona

A Forma-1 versenyigazgatója, Charlie Whiting szerint nem kell attól tartani, hogy a versenyek újraindítására vonatkozó szabályok megváltoztatása baleseteket idézhet majd elő.

A 2018-as szezonban már a piros zászlós periódusokat követően nem a biztonsági autó mögül indulnak újra a futamok, hanem a mezőny tagjai felállnak a rajtrácsra, és gyakorlatilag egy új rajttal folytatódnak a versenyek.

A versenyigazgató persze dönthet arról, hogy a körülmények miatt mégis az eddigi, biztonsági autós szisztémát alkalmazza, de az új metódust a barcelonai teszteken már kipróbálhatták a csapatok.

A procedúrát mindazonáltal élesen bírálta Romain Grosjean, aki szerint az efféle újraindítások balesetveszélyesek lehetnek.

„A biztonságot tekintve egy kicsit aggódom” – mondta a Haas versenyzője. „Szerintem mészárlás lehet belőle…”

„A célegyenesben el lehet majd dobni az autót. Őszintén szólva nagyon nem élveztem, a lefelé és felfelé váltás nagyon trükkös volt.”

Whiting szerint viszont megalapozatlan Grosjean aggodalma – aki egyébként az alacsony hőmérséklet miatt panaszkodott –, a piros zászlós megszakítások alatt ugyanis a csapatok jellemzően gumikat cserélnek, így az efféle újraindítások nem sokban különböznek majd egy szokványos rajttól.

„Egyetlen versenyző sem beszélt velem erről” – mondta Whiting.

„Ez egy kicsit furcsa megnyilvánulásnak tűnik, hiszen mindannyian új gumikat raknak majd fel, bármikor is van a piros zászló. Szóval nem aggódom emiatt. A tapadás alapvetően nagyon alacsony volt Barcelonában, és nem is raktak fel új gumikat, hiszen ez egy gyors procedúra volt.”

„Úgyhogy nem aggódom túlságosan a dolog miatt.”

Szólj hozzá!


További hírek