Vettel: A gumikezelés és a versenytempó lehet a kulcs - F1VILÁG.HU

Vettel: A gumikezelés és a versenytempó lehet a kulcs

HIRDETÉS

Sebastian Vettel, a Ferrari pilótája úgy érzi, a mai napon a harmadik pozíció volt a maximum, amit elérhettek, hiszen a Mercedes teljesítménye jobb, mint amire számítottak.


Sebastian Vettel, a Ferrari pilótája úgy érzi, a mai napon a harmadik pozíció volt a maximum, amit elérhettek, hiszen a Mercedes teljesítménye jobb, mint amire számítottak.

Vettel az időmérőt követően úgy nyilatkozott, összességében elégedett az időmérőn elért eredményével, azonban kicsit meglepte a Mercedes fölénye. Mindazonáltal a német azt is elmondta, sikerült egy szett lágy gumit megspórolniuk, ami előnyükre válhat a futamon.

„Ma nagyon jó napunk volt, elégedettek lehetünk a harmadik pozícióval, ez volt a reális eredmény. Az egész edzés rendben volt, az utolsó etapban stratégiát váltottunk, és csak egyszer mentünk ki friss gumikkal.”

„A Mercedes erősebb, mint amire számítottam.”

A német világbajnok bízik a Ferrari versenytempójában és abban, hogy holnap megközelíthetik a Mercedeseket – Lewis Hamilton éppen ettől tart a kvalifikáció utáni nyilatkozata alapján.

„Azt gondoltam, egy kicsit szorosabb lesz, de nagyon erős az elöl lévők teljesítménye, holnap talán közelebb leszünk” – bizakodik Vettel, majd hozzátette, a gumistratégia ismét kulcsszerepet játszik majd az eredmények alakulásában. „Itt legalább annyira fontos a gumikezelés, mint Malajziában, remélem, jó versennyel szolgálhatok a srácok számára.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!