Vettel a második edzést is megnyerte Szingapúrban

Sebastian Vettel, a Red Bull világbajnok versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj második szabadedzésén is. A németet Button, valamint a bajnoki tabella éllovasa, Alonso követte.


Sebastian Vettel, a Red Bull világbajnok versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj második szabadedzésén is. A németet Button, valamint a bajnoki tabella éllovasa, Alonso követte.

Helyi idő szerint este fél 10-kor vette kezdetét a második szingapúri tréning – ezúttal is másfél órán át dolgozhattak a királykategória csapatai, a legfőbb feladatok közé pedig az új fejlesztések kiértékelése, a megfelelő beállítások megtalálása, valamint a gumikeverékek összehasonlítása tartozott.

A gyakorlást végül a Red Bull címvédője, Sebastian Vettel zárta az élen: a kétszeres világbajnok a szuperlágy abroncsokkal 1 perc 48,340 másodperc alatt száguldott körbe a 23 kanyarból álló utcai pályán, mai legjobbjával pedig 3 tizedmásodperccel utasította maga mögé a másodikként végző Jenson Buttont.

Az első két szabadedzésen látottak alapján úgy tűnik, ezen a hétvégén a Red Bull, illetve a McLaren vív majd kiélezett küzdelmet a legjobb pozíciókért, ám természetesen az sem kizárt, hogy a Ferrarinak sikerül találnia valamit a holnapi időmérő előtt. Fernando Alonso ugyanis harmadik lett a szingapúri éjszakában, és bár hátránya bő fél másodperc az élen végző Vettellel szemben, mind Mark Webbert, mind Lewis Hamiltont maga mögé tudta utasítani a lágyabb keverékű gumikkal.

Jól mentek ma a Force Indiák is: Paul di Resta hatodik, Nico Hülkenberg pedig hetedik lett, a legjobb tíz között pedig Nico Rosberg, Felipe Massa és Romain Grosjean zárt még.

Közvetlenül mögöttük végzett a másik Mercedesszel a Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, akit egy másik világbajnok, Kimi Räikkönen követett a tizenkettedik pozícióban. A Lotushoz és a Mercedeshez hasonlóan a Williams és a Sauber sem tűnt ma túl acélosnak, Maldonado és Senna a tizenharmadik, illetve tizenhetedik, míg Perez és Kobayashi a tizenötödik, valamint tizenhatodik helyen fejezte be a második gyakorlást.

Senna számára ráadásul idő előtt véget ért ma a munka: a brazil versenyző autójával megcsúszott a 21-es kanyar féktávján, majd a korlátot érintve megállt a pályán. Miután a pályabírók nem tudták daru segítsége nélkül eltávolítani az FW34-est, piros zászlóval meg kellett szakítani a tréninget.

Érdekes küzdelem bontakozott ki a sereghajtók mezőnyében is, a Marussia versenyzője, Timo Glock ugyanis Heikki Kovalainent és Vitaly Petrovot megelőzve lett tizenkilencedik, sőt, a másik Marussiával Charles Pic is beverekedte magát a két Caterham közé.

A sort ezúttal is a HRT pilótái zárták Pedro de la Rosa – Narain Karthikeyan sorrendben.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!