Vettel a McLaren hátsó szárnyától tart

Az első helyen zárta a monzai versenyhétvége második szabadedzését a Red Bull Racing világbajnok versenyzője, Sebastian Vettel, aki szerint azonban a McLaren csapatának jó esélyei lesznek a holnapi időmérőn, valamint a vasárnapi versenyen.


Az első helyen zárta a monzai versenyhétvége második szabadedzését a Red Bull Racing világbajnok versenyzője, Sebastian Vettel, aki szerint azonban a McLaren csapatának jó esélyei lesznek a holnapi időmérőn, valamint a vasárnapi versenyen.

Vettel mai legjobbja [1:24.010] mindössze 15 ezredmásodperccel bizonyult lassabbnak, mint Lewis Hamilton délelőtti top-ideje, a listavezető szerint pedig a McLaren gyorsaságában komoly szerepet játszhatott a wokingi gárda különleges hátsó szárnya.

„Az autó jónak tűnt ma, és úgy tűnik, a McLaren az a csapat, melyet le kell győznünk” – fogalmazott a német tehetség.

„Nyilvánvalóan az autók hátsó szárnya többé-kevésbé azonos, eltekintve a McLarenétől, viszont muszáj jobban rápillantanunk a dologra és látnunk, mennyire is gyorsak, és milyen döntést kell hoznunk.”

Vettel hozzátette, elégedett volt az RB7-es konstrukció versenyképességével egy olyan pályán, melytől azt várta, nem fekszik majd annyira a Red Bull autóinak.

„Érdekes nap volt ez egy olyan pályán, mely általában nem igazán fekszik nekünk. Ma viszont azt hiszem, meglehetősen elégedettek voltunk az autóval. Nehéz jósolni, hiszen itt péntekenként elég nagy kuszaság van a nagy forgalom miatt.”

„A nyers köridőt ugyan látjuk, de csupán egy darab papíron. Az autó viszont jó, és nem voltak problémáink sem, szóval elégedett vagyok.”

Vettel csapattársa, Mark Webber szintén elégedett volt az első nap alakulásával.

„Sok információt áttekintettünk ma – beleértve a leszorítóerő-szinteket, a váltóáttételeket, hiszen ez elég trükkös helyszín ebben a tekintetben” – magyarázta az ausztrál.

„A két keverék jól viselkedik jelen pillanatban, a legtöbb munkát a második edzésen az opciós gumikkal végeztük, szóval igen, elég jó nap volt.”

Mind Vettel, mind Webber hozzátette, nem tapasztaltak hólyagosodást a Pirelli abroncsain, utóbbi versenyző viszont elismerte, a kerékdőlésre vonatkozó alacsonyabb javasolt értékhatár miatt kompromisszumokat kellett kötnie a beállítások terén.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!