Vettel: A McLaren nem véletlenül nyert - F1VILÁG.HU

Vettel: A McLaren nem véletlenül nyert

HIRDETÉS

A Red Bull Racing regnáló világbajnoka, Sebastian Vettel újságíróknak nyilatkozva Isztambulban elárulta, csapata nem esett kétségbe azt követően, hogy a McLaren alakulata Kínában feléjük kerekedett.


A Red Bull Racing regnáló világbajnoka, Sebastian Vettel újságíróknak nyilatkozva Isztambulban elárulta, csapata nem esett kétségbe azt követően, hogy a McLaren alakulata Kínában feléjük kerekedett.

Az energiaital-gyárosok számára jól indult a szezon, hiszen Vettel Ausztráliában és Malajziában is nyerni tudott, Sanghajban azonban az első helyről rajtolva „csak” másodikként futott be.

Vettel elmondta, kétségtelen, hogy a McLaren remek munkát végzett három héttel ezelőtt, nekik pedig tanulniuk kell az elmúlt versenyből.

„Nem hiszem, hogy ez szerencse. A McLaren nem azért nyert, mert szerencsések voltak” – fogalmazott Vettel.

„Remek munkát végeztek és megnehezítették a dolgunkat a versenyen. Teljes mértékben megérdemelték a győzelmet, hiszen – mint már mondtam – jobb munkát végeztek nálunk.”

„Vannak ilyen versenyek és fontos, hogy tanuljunk ezekből a dolgokból, hiszen meg kell bizonyosodnunk arról, hogy ezek a hibák nem ismétlődnek meg.”

Habár sokan úgy vélik, a McLaren kínai diadala figyelmeztetés lehet a Red Bull számára, Vettel úgy véli. semmi okuk pánikba esni, hiszen tisztában vannak azzal, hogy nem nyerhetnek meg minden futamot.

„Nem mondanám azt, hogy a legutóbbi verseny egy figyelmeztetés lett volna. Néha az emberek úgy fogalmaznak a szezon második versenyén, hogy dominálunk. Viszont én mindig megpróbálom elmagyarázni az én véleményemet.”

„Senki sem verhetetlen és mindig lesznek olyan idők, amikor valaki jól fenékbe rúg. Nem szeretem, ha megvernek, de senki sem verhetetlen.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!