Vettel: A Mercedes más ligában versenyez

A szombati időmérő edzés utolsó másodperceiben orozta el a harmadik rajtkockát csapattársa, Kimi Räikkönen orra elől a Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel.


A szombati időmérő edzés utolsó másodperceiben orozta el a harmadik rajtkockát csapattársa, Kimi Räikkönen orra elől a Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel.

A 29 esztendős versenyző a két Mercedesszel nem tudott mit kezdeni, ám elmondása szerint annak örül, hogy a Q3-ban javítani tudott második nekifutásra.

„Nem voltam valami elégedett az első gyorskörömmel a Q3-ban, egy kicsit kiestem a ritmusból, de aztán vissza tudtam vágni, és jó kört futottam” – fogalmazott a német. „Az utolsó kanyarban eléggé a határon voltam, és egy kicsit veszítettem is, mert későn léptem rá a gázra.”

„Az első szektorom nem volt túl jó, ott is veszítettem a Q2-ben elért eredményemhez képest, de a 2-es és 3-as szektorokban sikerült visszahoznom ezt.”

Vettel hozzátette, azt egy kicsit azért sajnálja, hogy a Mercedes a monzai pályán legyőzhetetlennek tűnik.

„Nem vagyok teljesen elégedett, mert elég nagy a hátrányunk a Mercedesekkel szemben. Úgy tűnik, ők ma is más ligában autóztak.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!