Vettel: A Pirelli esőgumijai nem versenyzésre valók

Sebastian Vettel elmondta, hogy a versenyzők többsége azért vált általában intermediate abroncsokra, amint egy picit is javul a pálya állapota, mert a Pirelli esőgumijai nem alkalmasak a versenyzésre.


Sebastian Vettel elmondta, hogy a versenyzők többsége azért vált általában intermediate abroncsokra, amint egy picit is javul a pálya állapota, mert a Pirelli esőgumijai nem alkalmasak a versenyzésre.

Az FIA-t több kritika is érte, amiért túlságosan sokáig kint tartották a biztonsági autót a Brit Nagydíj elején, miután nem sokkal a futam kezdete előtt leszakadt az ég és állt a víz a pályán.

A mezőnyt a 6. körben engedte el a biztonsági autó, ám akkorra a pálya már olyan állapotban volt, hogy szinte mindenki azonnal köztes esőgumira váltott – aminek Vettel szerint nagyon egyszerű a magyarázata.

„Jó döntés volt, hogy biztonsági autós rajtot rendeltek el, mert állt a víz a pálya első felében” – magyarázta a Ferrari német pilótája, aki elsőként tetette fel autójára a száraz aszfaltra alkalmatos gumikat, ám leggyorsabb köre után meg is pördült azokon.

„Az a helyzet, hogy senki nem bízik igazából az extrém esőgumikban. Inkább kockáztatsz azzal, hogy gyorsan felteteted az autódra az intermediate abroncsokat, mikor még sok a vízátfolyás a pályán, mert azok egyszerűen gyorsabbak.”

„Már számos alkalommal jeleztük, hogy az extrém esőgumik igazából csak arra jók, hogy kövesd a biztonsági autót.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!