Vettel a rajtban és a versenytempóban bízik - F1VILÁG.HU

Vettel a rajtban és a versenytempóban bízik

HIRDETÉS

Sebastian Vettel optimistán várja a vasárnapi bahreini versenyt, hiszen abban bízik, hogy a futamon tovább tudják növelni tempójukat és harcolhatnak a Mercedesekkel.


Sebastian Vettel optimistán várja a vasárnapi bahreini versenyt, hiszen abban bízik, hogy a futamon tovább tudják növelni tempójukat és harcolhatnak a Mercedesekkel.

A német világbajnok 4 tizedmásodperccel maradt el Lewis Hamilton pole pozíciót érő idejétől, azonban Nico Rosberget sikerült megelőznie, így holnap a második rajtkockából vághat neki a versenynek.

Vettel az időmérőt követően elmondta, a Q1 során nem érezte magát jól az autóban, hiszen az nem úgy viselkedett, mint korábban a szabadedzéseken, emiatt kicsit nehezebb volt a dolguk.

„Először is, nagyon boldogok vagyunk, hogy a második helyet sikerült megszereznünk. Kemény kvalifikáció volt, az elején nem sikerült elkapni a ritmust, mint a szabadedzéseken” – mondta.

„Végül szerencsére már kényelmesebb volt a helyzet, sikerült egy jó kört összerakni.”

A Ferrari versenyzője szerint az autó remek teljesítményt nyújt ezen a hétvégén, így reméli, hogy egy jó rajt, valamint a versenytempójuk segítségével legyőzhetik a Mercedest.

„Nagyon elégedett vagyok az autóval, magabiztosan tudtam vezetni. Örülünk az első sornak, meglátjuk, hogy holnap hogyan alakul a rajt – talán a versenyen még gyorsabbak is lehetünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!