Vettel a többiekétől eltérő stratégiájában bízik

Sebastian Vettel szerint bármi megtörténhet a vasárnapi Monacói Nagydíjon, ahol reményei szerint a kezére fog játszani a riválisaitól eltérő stratégiája.


Sebastian Vettel szerint bármi megtörténhet a vasárnapi Monacói Nagydíjon, ahol reményei szerint a kezére fog játszani a riválisaitól eltérő stratégiája.

A Red Bull világbajnoka csak a kilencedik pozícióból vághat neki a holnapi versenynek, ám mivel nem futott mért kört az időmérő utolsó etapjában, a lágy keverékű abroncsokkal kezdheti meg a futamot, miközben riválisai a szuperlágy keverékekkel rajtolnak.

„Nos, ez Monaco” – kezdte mondandóját Vettel, aki a tavalyi évben a pole pozícióból rajtolva nyerte meg a megmérettetést a hercegségben. „Néhányan azt mondják, hogy eshet holnap, ami merőben megváltoztathat mindent, de lehetőségünk van arra is, hogy a keményebb keverékekkel kezdjük meg a futamot és egy más versenyt fussunk, mint riválisaink.”

„Itt általában nagyon fontos a rajthelyezés, és mi a kilencedik pozícióból indulhatunk, vannak előttünk többen is, de az első kiállást követően változhat a helyzet, hiszen mi képesek lehetünk egy hosszabb első etapot futni, ami átrendezheti a dolgokat.”

Vettel természetesen jobban szeretett volna az első sorba kerülni, különösen úgy, hogy csapattársa, Mark Webber az élről rajtolhat, azonban úgy érzi, erre nem volt esélye, legfőképpen azért, mert elszúrtak valami a beállításokkal.

„A reggeli edzésen nagyon elégedett voltam, az autó remekül ment, versenyképesek voltunk” – magyarázta. „Gyorsabbak voltunk, mint délután. Azonban úgy döntöttünk, hogy valamit módosítunk, amiről került, hogy nem kellett volna, mert rosszabb lett tőle az autóm.”

„Természetesen más lehet a helyzet, ha jól megtankoljuk a gépet, de erre majd holnap választ kapunk. A keményebb keverékeken indulunk, ezért sem mentem ki gyorskörre az utolsó etapban.”

Vettel a tavalyi versenyt egyetlen kiállással teljesítette és nyerte meg. Arra a kérdésre, hogy idén is elképzelhető-e egy ilyen stratégia, a német pilóta így felelt: „Itt bármi lehetséges.”

„Egy hosszú verseny lesz, és nagy a valószínűsége, hogy pályára küldik a biztonsági autót. Az pedig vagy jól, vagy rosszul jön ki számodra, csomó időt nyerhetsz, vagy dobhatsz el. Sok tényezőn múlik. Biztos lesznek, akik megpróbálják, de olyanok is, akik más utat választanak.”

pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!