Megosztás:

Vettel állt az élre a második edzésen Kanadában

Vettel volt a pénteki nap leggyorsabbja Montrealban.
Vettel volt a pénteki nap leggyorsabbja Montrealban. © GEPA Pictures

Sebastian Vettel az élre repítette a Red Bull Racinget a Kanadai Nagydíj pénteki második szabadedzésén, ahol ismét nagyon szoros volt az élmezőny, Fernando Alonso alig egy tizeddel volt csak lassabb, és futott be a második helyen a Ferrarival.

A harmadik helyet a Mercedes GP német pilótája, Nico Rosberg szerezte meg, aki ezúttal gyorsabb volt csapattársánál, Michael Schumachernél, aki az első tréninget a második pozícióban fejezte be.

A másfélórás edzés különösebb kalamajka nélkül lezajlott, ám egyértelmű, hogy a hétvége legnagyobb kérdése a gumikopás lesz, ugyanis a versenyzők szinte kivétel nélkül a túlzott szemcsésedésre panaszkodtak a kanadai ringen.

A köridők néhány kör alatt hat-nyolc tizedet estek szinte minden pilóta esetében, és szemmel láthatóan brutálisan koptak a lágyabb keverékű abroncsok, amire mindenképpen figyelniük kell a csapatoknak a versenyen, feltéve ha nem fog esni az eső, amit jósolnak.

Az első három mögött Mark Webber következett a másik Red Bull Racinggel, akit Felipe Massa, és a Force Indiával ismét vitézkedő Adrian Sutil követett az első hatban.

A reggeli tréning győztese, Jenson Button csak a tizenegyedik helyen végzett, míg csapattársa, Lewis Hamilton a hetedik lett. A McLaren duója közé Robert Kubica (Renault), Michael Schumacher (Mercedes), és Vitantonio Liuzzi (Force India) ékelődött be.

Az edzés legnagyobb vesztese Jarno Trulli volt, aki egy váltóprobléma miatt szinte végig a garázsban várakozott, majd végül ki tudott hajtani a pályára, és tizenegy kört teljesített.

A Lotus olasz pilótája végül bejött a Virgin pilótái elé, míg csapattársa, Heikki Kovalainen alig egy másodperccel lemaradva Jaime Alguersuari mögött, a legjobb „újoncnak” bizonyult.

Olvasóink ajánlatai:

Kanadai Nagydíj, második szabadedzés:  
1. Vettel Red Bull-Renault 1:16.877 32 2. Alonso Ferrari 1:16.963 + 0.086 35 3. Rosberg Mercedes 1:17.151 + 0.274 34 4. Webber Red Bull-Renault 1:17.273 + 0.396 33 5. Massa Ferrari 1:17.401 + 0.524 33 6. Sutil Force India-Mercedes 1:17.415 + 0.538 28 7. Hamilton McLaren-Mercedes 1:17.522 + 0.645 29 8. Kubica Renault 1:17.529 + 0.652 36 9. Schumacher Mercedes 1:17.688 + 0.811 34 10. Liuzzi Force India-Mercedes 1:17.903 + 1.026 35 11. Button McLaren-Mercedes 1:17.961 + 1.084 33 12. Barrichello Williams-Cosworth 1:18.385 + 1.508 27 13. Hulkenberg Williams-Cosworth 1:18.447 + 1.570 41 14. Petrov Renault 1:18.582 + 1.705 40 15. de la Rosa Sauber-Ferrari 1:18.658 + 1.781 34 16. Kobayashi Sauber-Ferrari 1:19.142 + 2.265 38 17. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:19.168 + 2.291 32 18. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:19.274 + 2.397 41 19. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:19.969 + 3.092 35 20. Chandhok HRT-Cosworth 1:20.879 + 4.002 29 21. Senna HRT-Cosworth 1:21.097 + 4.220 31 22. Trulli Lotus-Cosworth 1:21.346 + 4.469 11 23. Glock Virgin-Cosworth 1:21.488 + 4.611 25 24. di Grassi Virgin-Cosworth 1:21.577 + 4.700 30
MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(22 komment)
fefe68 képe

úgy látszik megtalálták a hibát legalább is Hamilton. nyerte a 3. szabadedzést :)

Effegy képe

@tifosi: pont te beszélsz? :D Mikor jössz a hülye statisztikáiddal, hogy össze töri az autót egy szabadedzésen meg a többi értékelhetetlen semmis hülyeséged. :D

kimeraN képe

Attól használhatta h mértkört nem ment vele.Rosberg is ment vele de mért köre nem lett.

amerika képe

Ne kérj bocsánatot.
A másik weboldalon olvastam én is és ezért küldtem be hogy ne legyünk megtévesztve.
Ők nyilatkozták hogy milyen gumikon voltak nem én és ha Massa azt mondta hogy neki is gondja van a lágykeverékű abroncsokkal akkor bizonyára neki is fent voltak ezek a gumik.
Mert sztem nem azért van gondja velük mert összevesztek a boxba.:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D

kimeraN képe

@amerika: Bocs,csak élőben néztem ahogy Massa jött be a boxba keményen.

amerika képe

@kimeraN: Mindkét pilóta a lágyabb keverékű gumik kopása miatt fejezte ki aggodalmát, ennek ellenére jó hangulatban készülnek a vasárnapi versenyre. Massa egyértelműen jobbnak érezte Ferrariját a korábbi hétvégéken tapasztaltakhoz képest, és azt állítja, van még néhány ötletük, amik révén további javulásra számítanak Montrealban. Alonso is hasonlóról beszélt, ám csapattársával ellentétben óvatosabban nyilatkozott versenygépe teljesítményéről.
F1hirek.hu.
A legelső mondatot ajánlom csak figyelmedbe miszerint Massának is fent voltak a lágyabb gumik.

amerika képe

@gold: Figyelj ha belegondolunk ,Monacoban mi is történt és ezt csak neked mondom!
Hát ott bizony Alonso odabszta a falhoz ami miatt nem volt kerek a hétvégéje és éppen azért mondom azt neked hogy Alonsoban még mindig van mert ,ő is tudja és tanult belőle hogy nem lehet a leggyorsabban a legjobb időre törekedni a szabadedzéseken mert akkor ugy járthat mint ott és ez baj lenne.Ezért mondom hogy ne félj mert van még abban sok sőt én azt mondom a Ferrari le sem maradt.És még annyit hozzátennék hogy Alonso a Q1-ben és a Q2-ban is kifog jönni az elején ,megy egy olyan 4-5 kört és az már jo is lesz a Q3 ra.
Még annyit hogy ha Alonso Q3-ba bemegy(ez tuti) akkor a harmadik sortol hátrébbról nem rajtol.

amerika képe

@tifosi: Nem fogok!De ez komoly volt elképzeltem ahogy mondod.Kicsit most is mint mindig minden pillanatban jobb mint Massa.

gold képe

@amerika:
Én azért tartok, szerintem most a ferrárival Alnonso kihozta a maximumot, de a többiek lehet még rá tudnak majd még rakni. Mindenesetre biztatóbb mintha már most hátul lennének, Isztambulnál jobb lesz a helyzet az biztos. Egy kis eső meg nem ártana XD

kimeraN képe

Massa meg a merci keményen voltak kint ;) Alonso meg Vettel lágyon.

gold képe

@GentlManus:
Javuló tendencia :), volt már nagyobb különbség időmérőn is.

GentlManus képe

Alonso hurrá második :) elég bíztató h massa is ott tudott lenni az 5. helyen (5 tized) XD

fefe68 képe

kezd alakulni a szokásos helyzet. azért bízom benne hogy a McLarenek is az elejében lesznek

tifosi képe

@amerika: el ne élvezz már egy szabadedzéstől.

amerika képe

Ajajajajaj Alonso megindult a gyenge autoval és ha nem is számítanak a szabadedzések akkor legalább azt nézzétek meg hogy azt első sz.edzésen Alonso -Massa 8tized,Második sz.edzés Alonso -Massa fél másodperc különbség,ja igen ez mi ha nem a kettejük közötti különbség na bocs.
De a Ferraritól ez így elég szép és ha igy tartják a Red Bullt akkor sztem még a futam is nyerhető.
És még az elmúlt futam miatt sokan leírták a Ferrarit,nem kell mert még van 11 futam amin 275 pont szerezhető 1 versenyzőnek.Na mind1 gyerekek beszéljetek amit akartok de ha Alonso mond valamit annak van alapja.
Ugyhogy Alonsos barátaim nem kell a pánik mert Aonso világbajnok lehet még így is mert sokkal többetr tud kihozni az autobol mint bárki és ez feljogosít minket hogy nincs gond.Alonso bejelentkezik a világbajnoki címért ez tuti.Ő már kétszer nyert vébét ,van tapasztalata!!!!

Skory képe

Jajj de csodás eredmény, remélem marad is.

F1_Fun_F_es_RB képe

alakul, egesz izgalmas lesz a menet, foleg, ha egy kis eso is megbolonditja... de ne rendes eso legyen vegig, hanem menet kozben elered - elall - elered - elall... persze annyira, hogy kelljen az inter.gumi, es a ketto kozott vissza kelljen rakni a normalt :LOL

szép álom, de akar be is johet ;-)

ez tuti franko kis kalamajkas versenyt adna ki :-D

Effegy képe

Nesze Alonso Massa majd 5 tized. Miről beszélünk??

keson képe

mert akkor kerültek fel a lágy gumik

Baltasar prof képe

@rfer: Bizony ki, mert Rosberg sokáig vezetett. Aztán kb az utolsó fél órában alakult ki a végeredmény.

rfer képe

Vajon Vettel kiengedte a kéziféket?

Baltasar prof képe

Nandónak ezt a tempót kell tartani, és jön az eredmény! Go! Go! Go!