Fotó: Scuderia Ferrari
Hírek

Vettel: Amikor tudod, hogy jobban is csinálhattad volna…

Sebastian Vettel, a Ferrari F1-es versenyzője kissé csalódottan nyilatkozott a Belga Nagydíj időmérőjét követően, ahol  a 2. rajtpozíciót szerezte meg világbajnoki riválisa mögött. 

A német versenyző és a Ferrari jó eséllyel pályázott a pole pozícióra, miután a szabadedzések, valamint az időmérő korai szakasza is jól alakult számukra.

A Q2 végén azonban eleredt az eső, a Q3-at pedig vizes pályán teljesítette a mezőny. Ez a Ferrari számára nem jött jól, Lewis Hamilton ugyanis megszerezte a pole pozíciót, Vettel pedig a 2. helyre szorult.

A német úgy nyilatkozott, a körülmények meggátolták őket abban, hogy a várt eredményt érjék el a kvalifikáción.

„Ez nem esős, nem száraz idő, hanem valami közte… Tudtam, hogy az utolsón kívül egyik kör sem fog számítani” – kezdte beszámolóját Vettel.

„Egy kicsit kaotikus volt az egész, és az egész menedzselése szempontjából nem volt túl jó. Nem gondolom, hogy az utolsó körre mindent jól sikerült összeraknunk, nem volt elég energia a hibrid rendszerben.”

Habár az eső nagy izgalmakat okozott az időmérő végén, Vettel szerint jobb eredményt is elérhettek volna, ám ezúttal nem sikerült mindent kihozniuk az autóból.

„Nem volt jó befejezése az időmérőnek, pedig addig egészen jól alakult. Jó szórakozás volt, de nyilvánvalóan nem igazán kifizetődő, amikor tudod, hogy kicsit jobban is csinálhattad volna” – folytatta a négyszeres világbajnok.

„Nem volt annyira nyugodt az egész, mint amennyire lehetett volna. Bizonyos okokból kifolyólag nem éreztem, hogy mindent kihoztam volna a lehetőségekből. Egy kicsit káosz időmérő volt. Viszont lehetett volna sokkal rosszabb.”

Szólj hozzá!