Vettel: Az autó gyors volt, csak én nem - F1VILÁG.HU

Vettel: Az autó gyors volt, csak én nem

HIRDETÉS
Fotó: Scuderia Ferrari

Egyelőre még nem alakul tökéletesen a Ferrari hétvégéje, ma ugyanis nehezen találták a ritmust – árulta el Sebastian Vettel, az olasz istálló F1-es versenyzője.

Vettel az első és a második tréningen is az 5. helyen zárt, mindkét gyakorláson több mint 1 másodperces hátrányban végzett az első helyezett Lewis Hamiltonhoz képest.

Hamilton mindkét edzést megnyerte, Vettel azonban kicsit küszködött – a német mégsem aggódik, biztos benne, hogy holnapra az autó is jobb lesz, és ő is sokkal inkább hozzászokik a pályához.

Azt hiszem, az autó gyors, de én nem tudtam gyors lenni vele – néha vannak ilyen napok. Ez egy trükkös pálya, és nem könnyű mindent jól csinálni az elejétől a végéig” – nyilatkozta a német a második szabadedzést követően.

„Néhány kanyart nagyon nehéz bevenni, nehéz ráérezni. A hosszú etapok során több lehetőségem volt arra, hogy próbálkozzak a különböző íveken. Holnap remélhetőleg innen folytatjuk és már jobban elkapjuk majd a ritmust.

„Az autó szempontjából is fejlődhetünk még, még nem tartunk ott, ahol lenni szeretnénk” – mondta Vettel.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!