Fotó: Scuderia Ferrari
Hírek

Vettel: Az autónk mindenhol jó, de tovább kell folytatnunk a munkát!

Idei 4., Forma-1-es pályafutása 51. futamgyőzelmét szerezte a vasárnapi Brit Nagydíjon a Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel. A négyszeres világbajnok nagyon élvezte a versenyt, ám pontosan tudja, ha bajnok akar lenni, tovább kell fejlődniük.

Vettel a 2. helyről kezdte meg a silverstone-i futamot, miközben a pole-ból bajnoki riválisa, Lewis Hamilton rajtolt.

A brit számára nem kezdődött jól a verseny, Vettel pedig már rögtön a start után az élre ugrott, és kontroll alatt tartotta a futamot – egészen addig, míg Marcus Ericsson balesete miatt be nem küldték a biztonsági autót.

„A verseny elején nyomtam neki – bár azt hittem, közben azért vigyázok is a gumikra, de nyilván nem sikerült annyira, mint Valtterinek” – mondta Vettel a Sky Sports F1 televíziónak nyilatkozva a silverstone-i futam után.

„A bal első gumival voltak gondjaim, el is fékeztem egyszer, szóval jelezték, hogy a bal első már nagyon várja a kerékcserét. Valtteri az első etap legvégén kicsit erősebb volt, a második etapban pedig tudtam, hogy enyém a pozíció a pályán. Nem terveztünk második kiállást, kontrolláltam a tempót az élen, mert biztos akartam lenni abban, hogy a verseny végén még lesz némi tartalékom.”

A Ferrari végül úgy döntött, egy második kerékcserét is beiktat versenyzőinek, a Mercedesnél viszont erre úgy reagáltak, hogy kint tartották Hamiltonékat a pályán. Vettelnek így végül a pályán kellett megelőznie a győzelemért Bottast.

„A biztonsági autó megváltoztatta a dolgokat, a kérdés pedig az volt, hogy ki az, aki kiáll a bokszba, és ki az, aki nem. Amikor én beálltam, akkor láttam, hogy a Mercedes szerelői is készen állnak, és biztos voltam abban, hogyha mi nem állunk ki, akkor ők kiállnak majd. Úgy gondolom, jól taktikáztunk, kaptam egy új garnitúra lágy gumit.”

„Így viszont nyilván a pályán kellett megelőznöm Valtterit, de nagyon élveztem.”

Bár győzelmének hála 8 pontra nőtt előnye a bajnoki pontversenyben, Vettel azt mondja, ha meg akarja nyerni 5. világbajnoki címét, nem szabad leállniuk, és egészen a szezonzáróig kőkeményen kell dolgozniuk.

„Azt gondolom, az autónk nagyon jó, remekül működik az ilyen típusú pályákon – de hogy őszinte legyek, eddig mindenhol nagyon jók voltunk. A monacói például egy teljesen más típusú helyszín, és ott is gyorsak voltunk, nem maradtunk le sokkal a pole-ról. Magyarországon vélhetően a Red Bull lesz a favorit, hiszen ott minden leszorítóerőre szükség van, a Red Bull pedig ebben a tekintetben nagyon erős. Talán ez az oka annak is, hogy itt némi hátrányban voltak.”

„Persze nyilvánvaló, hogy egészen a szezon végéig javítanunk kell az autón, ez lesz a kulcs.”

Fotó: Scuderia Ferrari

Vettel egyébként a silverstone-i hétvége során komoly nyakfájdalmakkal küzdött, a verseny után viszont elárulta, vasárnapra sokat javult a helyzet.

„Ma rendben volt a nyakam, de tegnap elég rossz volt a helyzet. Ma reggel már úgy ébredtem, hogy sokkal jobban éreztem magam, szerencsére kiváló kezelést kaptam.”

Szólj hozzá!