Vettel az élen az időmérő előtt - F1VILÁG.HU

Vettel az élen az időmérő előtt

HIRDETÉS

Sebastian Vettel, a Red Bull címvédője végzett az élen a Forma-1-es Koreai Nagydíj harmadik szabadedzésén. A német versenyzőt a McLaren Mercedesek követték Lewis Hamilton – Jenson Button sorrendben.


Sebastian Vettel, a Red Bull címvédője végzett az élen a Forma-1-es Koreai Nagydíj harmadik szabadedzésén. A német versenyzőt a McLaren Mercedesek követték Lewis Hamilton – Jenson Button sorrendben.

A pénteki, már-már tökéletes időjárási körülmények után szombaton a harmadik szabadedzés alatt kissé ködös volt a levegő Jeongamban. A levegő 21, az aszfalt 26 Celsius-fokos volt. Eső ezúttal sem hátráltatta a csapatok munkáját.

A koreai pálya aszfaltját borító porréteg nagy részét már pénteken letakarították a csapatok, de az aszfalt még talán így sem volt ideális állapotban. Ezt több megcsúszás is igazolta az első percekben.

Ugyanakkor az is egyértelmű igazolást nyert, hogy a pálya állapota egyre jobb lesz, mivel a mezőny is egyre gyorsabb lett rajta. Az ezen a hétvégén a keményebb keveréknek számító lágy gumikon Sebastian Vettel már bő 40 perc elteltével megfutotta a hétvége addigi legjobbját, 1:38.215-tel állt az élen a Red Bull Racing kirobbanó formában lévő világbajnoka.

Az eddig látott papírformának megfelelően a címvédőhöz a két McLaren-Mercedes, valamint saját csapattársa, Mark Webber volt a legközelebb ekkor. A top 10-ben a két Ferrari, a két Mercedes és a két Lotus foglalt helyet.

A leintés előtt közel tíz perccel megindított hajrában a szuperlágy gumikon mit sem változott a helyzet, így is Vettel volt a leggyorsabb, aki a jelek szerint átmentette múlt hétvégi, Japánban látott remek formáját.

A Red Bull autójával Mark Webber már nem tudott pályára hajtani az utolsó percekre, szerelői az autó hátulja körül nyüzsögtek, mintha a motorral lett volna probléma. A szakemberek ugyan összeszerelték az autót, de az ausztrál már nem vihette pályára azt az utolsó tréningen.

Vettel közben a pályán folyamatosan javított legjobb eredményén, és végül magabiztos – a többiek szempontjából nézve inkább már elkeserítő – fölénnyel nyerte az edzést, bő fél másodperccel volt gyorsabb, mint Lewis Hamilton. A másik McLarennel Jenson Button nyolc, a negyedik helyre felugró Romain Grosjean már kilenc tizedmásodpercet kapott.

A Ferrarikat és a hajráról lecsúszó Webbert a másik Lotusszal Kimi Räikkönen is megelőzte, a Mercedesek pedig végül a top10-ből is kiszorultak. Nico Rosberget és Michael Schumachert Pastor Maldonado (Williams), Nico Hülkenberg (Force India) és Sergio Perez (Sauber) is megelőzte. A 13. helyen végző Schumacher hátránya másfél másodperc volt.

Hirdetés

Nem vitás, hogy a magyar idő szerint reggel hét órakor kezdődő időmérő edzésen Vettel a pole pozíció legfőbb várományosa, és a Koreai Nagydíj szabadedzésein látottak alapján legfeljebb csapattársa, valamint a két McLaren lehet rá veszélyes.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!