Vettel az élen az időmérő előtt Törökországban - F1VILÁG.HU

Vettel az élen az időmérő előtt Törökországban

HIRDETÉS

Sebastian Vettel diktálta a tempót a Török Nagydíj utolsó szabadedzésén, ám előnye csak egy ezred volt az őt követő Michael Schumacherrel szemben, akit Mark Webber és Nico Rosberg követett.



Sebastian Vettel visszavágott a pénteki gyengélkedésért, és az élre repítette versenygépét a Török Nagydíj harmadik és egyben utolsó szabadedzésén, ahol száraz pálya fogadta a mezőnyt.

A Red Bull német versenyzője mindössze egyetlen ezreddel múlta felül honfitársát, Michael Schumachert, ami szintén bizonyítja, hogy a Mercedes komoly előrelépést ért el az elmúlt időben.

A harmadik helyen Mark Webber (Red Bull) végzett, akit Nico Rosberg (Mercedes) követett a negyedik pozícióban, a McLaren duója, Jenson Button és Lewis Hamilton előtt.

Vettel pénteki napja koránt sem volt ideális, hiszen csúnyán összetörte autóját, így a második, száraz edzés javarészét ki kellett hagynia, ám ez úgy tűnik, nem zavarta meg, hiszen már az egyórás tréning elején az élre állt.

A világbajnoki címvédő az utolsó percekig tartotta is vezető pozícióját, egészen addig, míg meg nem kezdődtek a kvalifikációs gyorskörök.

Többen is váltották egymást az élen, és már-már úgy tűnt, hogy Schumacher megszerzi az első helyet, az utolsó pillanatban Vettel átvette a vezetést, mindössze egyetlen ezreddel, mellyel megnyerte a szabadedzést, így magabiztosan várhatja a délutáni időmérőt.

Vettel talán még nagyobb előnyre is szert tehetett volna utolsó mért körén, ha nem veszít időt Tonio Liuzzi miatt, akit az utolsó kanyarokban utolért.

A Mercedes egyébként kiválóan teljesített a tréningen, az utolsó percekben még az első két helyet birtokolta, mígnem a Red Bull duója javított eredményén, és beékelődött közéjük az első, illetve a harmadik helyen.

Hirdetés

A McLaren párosa mögött Vitaly Petrov végzett a Renault-val, míg az első tíz sorát a Ferrari duója, Fernando Alonso és Felipe Massa, illetve a Toro Rosso svájci pilótája, Sebastien Buemi zárta.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!