Vettel azt hitte, megnyerheti a futamot - F1VILÁG.HU

Vettel azt hitte, megnyerheti a futamot

HIRDETÉS
Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője elárulta, volt a Monacói Nagydíjnak olyan pontja, amikor azt hitte, megnyerheti a futamot.
Fotó: Scuderia Ferrari

Vettel a 4. helyről kezdhette meg a Monacói Nagydíjat, végül pedig a 2. pozícióban végzett, miután Verstappent 5 másodperces büntetéssel sújtották. 

A német pilóta tisztában van vele, hogy csak megörökölték a dobogó második fokát, és szeretett volna a futam végén megküzdeni az előtte haladó ellenfeleivel, azonban ő is küszködött a gumik kezelésével. 

Örülök a csapatnak, hogy ma megadatott egy dobogós helyezés” – mondta a német a futamot követően. „De világossá kell tennünk, hogy ezt a pozíciót ajándékba kaptuk. A második hellyel nem számolhattunk.”

Nem volt egyszerű verseny, de a többiek hibáiból profitálni tudtunk. Nyomtam volna jobban is, mivel az élen Lewis gumijai is elfogytak, és Max is küszködött, de az utolsó körökben nem voltak elég melegek az abroncsaim, éppen ellenkezőleg: nagyon lehűltek.”

Vettel elárulta, amikor látta, hogy Verstappen támadja Hamiltont, arra gondolt, hogy lehet, hogy ő jön ki győztesen a csatájukból. 

„Tulajdonképpen hibába akartam hajszolni Lewist és Maxot, és egy pillanatig azt gondoltam, hogy sikerül is, amikor Verstappen megtámadta Hamiltont. Átfutott az agyamon, hogy ’lehet, hogy szerencsém lesz, és még megnyerem ezt a dolgot!’ Nem láttam, hogy mekkora volt az ütközésük.”

„De Lewis nem hibázott, és a végéig nagyon jól tette a dolgát. Ahogy láttam Max támadásait, azt gondoltam, nem biztos, hogy ez működni fog. De tudtam azt is, hogy mindent meg fog próbálni, hogy utat találjon Lewis mellett.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!