Vettel: Azt hittem, soha nem ér véget ez a verseny! - F1VILÁG.HU

Vettel: Azt hittem, soha nem ér véget ez a verseny!

HIRDETÉS
Az utolsó helyről rajtolva a 2. helyen ért célba hazai versenyén, a Német Nagydíjon a Ferrari versenyzője, Sebastian Vettel.
Sebastian Vettel Ferrari

A négyszeres világbajnok elképesztő versenyt futott a kaotikus körülmények között, a futam utolsó harmadában pedig profitálni tudott abból, hogy autója jobb tempóval rendelkezett.

Vettel az utolsó körökben felverekedte magát a 2. helyre, és végül Max Verstappen mögött, ebben a pozícióban ért célba Hockenheimben.

„Hosszú verseny volt, bizonyos pontjain úgy éreztem, sose fog véget érni! A körülmények nagyon keményen voltak, és egyszerűen csak boldog vagyok. Nagyon szórakoztató volt” – mondta a négyszeres világbajnok.

„A verseny elején az intermediate-gumikkal nemigen tudtam tartani a lépést, de végül jó, hogy ilyen hosszúra nyúlt a délután. Számomra az egész arról szólt, hogy ’kérem a következő autót!’”

„Az utolsó biztonsági autós periódus előtt azt vettem észre, hogy sokkal gyorsabb vagyok, és el tudok menni a többiek mellett. Egy kicsit gyorsbab voltam, és jól tudtam időzíteni. Láttam, hogy a többiek kicsit óvatosak az 1-es kanyarban, nekem pedig sikerült DRS-távolságon belülre kerülnöm, és a hátsó egyenesben előznöm.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!