Vettel: A bakui verseny után voltak a legrosszabb érzéseim - F1VILÁG.HU

Vettel: A bakui verseny után voltak a legrosszabb érzéseim

HIRDETÉS
GP AZERBAIJAN F1/2017

A bakui Azeri Nagydíj volt a 2017-es szezon mélypontja a Ferrari német ásza, Sebastian Vettel számára – árulta el a négyszeres világbajnok egy interjúban.

Vettel a győzelemért harcolt Lewis Hamilton ellen Azerbajdzsánban, ám a biztonsági autó bentléte alatt szándékosan ráhúzta a kormányt a brit autójára, úgy vélte ugyanis, riválisa szándékosan féktesztelte őt.

A versenybíróság természetesen megbüntette a németet, aki így csak a 4. helyen ért célba. Vettel végül így is több pontot gyűjtött Hamiltonnál, a Mercedes versenyzője ugyanis a fejtámasz problémája miatt szintén a bokszba kényszerült.

Vettel mindazonáltal azt mondja, a Bakuban történtek sokkal fájdalmasabbak voltak számára, mint például a Szingapúri Nagydíj, ahol egy baleset következtében már a rajtnál kiesett, vagy a japán verseny, ahol motorhiba fosztotta meg a jó eredménytől.

„A legrosszabb érzéseim Baku után voltak” – mondta a német versenyző a Motorsport.com azon kérdésére, hogy mi volt számára a szezon mélypontja. „Küszködtem azzal.”

„És aztán meg lehet említeni a szingapúri vagy japáni versenyeket is. Ami Szingapúrt illeti, azt gondolom, ez benne van a versenyzésben. Sokat gondolkodtam rajta vasárnap este, nem volt könnyű túltenni magam rajta, de mit lehet tenni? És ugyanez igaz Japánra is.”

„A dolgok néha nincsenek az irányításod alatt, és tovább kell lépned. Azt hiszem, az ember sokkal többet rágódik azokon a dolgokon az életben, melyeket elcseszett – és nem azokon, melyek rosszul alakultak számára.”

Vettel hozzátette, a szezon fénypontja számára az volt, amikor a Ferrari hosszú idő után ismét kettős győzelmet aratott. A négyszeres világbajnok nyert Monacóban, megelőzve csapattársát, Kimi Räikkönent.

„Monacóban nyerni mindig különleges, és elég régen jött már össze a Ferrarinak” – mondta a német, utalva arra, hogy az olasz istálló utoljára Michael Schumacher révén győzedelmeskedett Monte-Carlo utcáin, még 2001-ben.

Hirdetés

„Ráadásul egy kettős győzelem volt, szóval remek emlék.”

Vettel kifejtette, úgy véli, voltak olyan versenyei a 2017-es idénynek, ahol a Ferrari nem tudta elérni azt az eredményt, amit teljesítménye alapján talán megérdemelt volna.

„Voltak versenyek, melyeken szerepelhettünk volna jobban is. Voltak futamok, melyeken én is teljesíthettem volna jobban, de olyan versenyek is, ahol rosszabbak is lehettünk volna, de nem úgy lett.”

„Nyilvánvalóan bizonyos versenyek kiemelkednek, és sok dicséretet kap értük az ember. Máskor viszont épp az ellenkezője. De ez része a játéknak. A legfontosabb, hogy megértsük, hol vagyunk gyengék, és hol vagyunk erősek.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!