Vettel: Bátor dolog volt Hamiltonéktól - F1VILÁG.HU

Vettel: Bátor dolog volt Hamiltonéktól

HIRDETÉS

Sebastian Vettel úgy gondolja, sikerült kihozniuk a maximumot a mai napból, hiszen fontos adatokat gyűjtöttek az időmérőre és a versenyre vonatkozóan is.


Sebastian Vettel úgy gondolja, sikerült kihozniuk a maximumot a mai napból, hiszen fontos adatokat gyűjtöttek az időmérőre és a versenyre vonatkozóan is.

Vettel elmondta, nagyon örül, hogy nem volt problémájuk a mai napon a Ferrarival, azonban csak a saját tapasztalataikra hagyatkozhatnak, hiszen összehasonlításokat a mai nap alapján nem érdemes végezni.

„Az új alkatrészekkel elégedettek vagyunk, úgy tűnik, minden jól működik. Ám az eső miatt kicsit csalóka volt az edzés, így nem szabad az időeredményekre hagyatkoznunk” – mondta a Ferrari pilótája.

„Az eső a néhány évvel ezelőtti versenyre emlékeztetett, amikor ugyanígy esett. Kár, hogy nem tudtunk többet a pályán lenni, de úgy gondolom, a lehetőségekből a maximumot sikerült kihoznunk, és az időmérős-, valamint versenykörülményekről sikerült tapasztalatokat gyűjtenünk. Minden a terv szerint alakult.”

A német versenyző hozzátette, bízik benne, hogy a holnapi napon tovább tudnak javulni, és sikerül közelebb kerülniük a Mercedeshez, hiszen abban biztos, hogy ők lesznek a legerősebbek a hétvégén.

„Szóval úgy látszik, tempó szempontjából is rendben vannak a dolgok, az autó jól működik, és ez számomra most fontosabb, mint a köridők. Csak a gyorsköreimmel nem vagyok teljesen elégedett, ott még tudok javulni. De hogy az ellenfeleinkhez képest hol állunk, az majd holnap kiderül.”

Miután a pénteki harmadik szabadedzésen leszakadt az ég, a két Mercedes, Lewis Hamilton és Nico Rosberg a pályára gurult a kuplung kalibrálásának céljából, azonban a brit pilóta a gumifalba ütközött, mivel nem tudta a vizes pályán tartani autóját a köztes esőgumikon.

Vettel elmondta, véleménye szerint nagyon bátor dolog volt intermediate gumikkal pályára gurulni, azonban hozzátette, a körülmények gyorsan változtak, és ilyenkor gyakran tehetetlenné válik a versenyző.

„Utólag már könnyű mondani, de az intermediate abroncsokhoz nagyon sok víz volt a pályán. Az eső viszont nagyon gyorsan erősödött, ilyenkor pedig a versenyző is csak utas az autóban.”

Hirdetés

„A szurkolókat is sajnálom, akik sok pénzt fizettek a jegyért, csurom vizesek lettek és semmit nem láttak. De Lewis balesete megmutatta, hogy miért nem megyünk ilyenkor pályára: a vízátfolyásokkal szemben nincs esélyünk. Számítottunk az esőre, de meglepődtünk, hogy mennyi leesett.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!