Megosztás:

Vettel beállította Mansell rekordját újabb pole-jával

Vettel egyszerűen verhetetlen.
Vettel egyszerűen verhetetlen. © GEPA Pictures

Sebastian Vettel idei tizennegyedik rajtelsőségével beállította Nigel Mansell 1992-es rekordját az Abu Dhabi Nagydíj időmérő edzésén, ahol az utolsó pillanatban verte meg a McLaren kiváló formában lévő versenyzőpárosát.

Már-már úgy tűnt, hogy McLaren első sor lesz Abu Dhabiban, Lewis Hamilton és Jenson Button (akiket mindössze kilenc ezred választott csak el egymástól) egy hellyel hátrébb szorult, mert Vettel utolsó mért körén minden egyes szektorban javított, így az élre állt.

A negyedik helyen a Red Bull ausztrál versenyzőjéé, Mark Webberé lett, míg a harmadik sorban, az ötödik illetve a hatodik pozícióban a Ferrari párosa, Fernando Alonso és Felipe Massa foglalhat majd helyet, a Mercedes és a Force India duója előtt.

Miután a második és a harmadik edzést is megnyerte, Hamilton az első illetve a második etapban is az élen végzett, majd az utolsó etap első gyorsköreit követően is az élen állt, megelőzve Vettelt.

Button csak a negyedik volt az első mért körök után, miután az utolsó kanyarban megcsúszott és értékes időt vesztett. A brit pilóta azonban egy remek kört tett össze másodjára, amivel az élre állt, de nem maradt ott sokáig, mert csapattársa kilenc ezreddel megelőzve átvette tőle a vezetést.

Már-már úgy volt, hogy a McLaren nem talál legyőzőre, mikor Vettel a középső szakaszban egy abszolút csúcsot futott, és előnyét megtartotta a kör hátralévő részében is, így 0.141 másodperccel megverve Hamiltont, átvette a vezetést és megnyerte a tréninget, az idei esztendőben immáron 14. alkalommal.

Button mögött Webber végzett, akit a Ferrari duója követett. Az olasz gárda versenyzői nem voltak elég gyorsak ahhoz, hogy beleszóljanak a nagymenők csatájába. Alonso hat tizedet kapott Vetteltől, és ugyanennyit adott csapattársának, Massának, aki miatt egy ideig meg kellett állítani a tréninget, mivel az egyik sikánban lebontotta a bóját, ami az ideális ívre került.

Nico Rosberg és Michael Schumacher a hetedik illetve a nyolcadik helyen végzett a Mercedesszel, míg az első tíz sorát a Force India párosa, Adrian Sutil és Paul di Resta zárta, utóbbi mért kör nélkül, így lehetősége lesz még gumit választani a vasárnapi versenyre.

A Williams számára rémálom volt a mai időmérő. Versenyzői ugyanis az utolsó sorból rajtolhatnak, miután Rubens Barrichello egy technikai probléma miatt ki sem tudott hajtani a pályára, míg Pastor Maldonado csak a 17. lett, ám motorcseréje miatt kapott tíz helyes rajtbüntetése miatt az utolsó pozícióból indulhat.

A kiscsapatok közül ismét a Team Lotus bizonyult a legjobbnak, a Virgin és a HRT előtt.

Olvasóink ajánlatai:

Abu Dhabi Nagydíj, időmérő edzés:  
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1m38.481s 2. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1m38.622s + 0.141 3. Jenson Button McLaren-Mercedes 1m38.631s + 0.150 4. Mark Webber Red Bull-Renault 1m38.858s + 0.377 5. Fernando Alonso Ferrari 1m39.058s + 0.577 6. Felipe Massa Ferrari 1m39.695s + 1.214 7. Nico Rosberg Mercedes 1m39.773s + 1.292 8. Michael Schumacher Mercedes 1m40.662s + 2.181 9. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1m40.768s + 2.287 10. Paul di Resta Force India-Mercedes idő nélkül Q2 bejutási idő: 1m40.554s Különbség ** 11. Sergio Perez Sauber-Ferrari 1m40.874s + 2.440 12. Vitaly Petrov Renault 1m40.919s + 2.485 13. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1m41.009s + 2.575 14. Bruno Senna Renault 1m41.079s + 2.645 15. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1m41.162s + 2.728 16. Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari 1m41.240s + 2.806 17. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1m41.760s + 3.326 Q1 bejutási idő: 1m42.605s Különbség * 18. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 1m42.979s + 3.197 19. Jarno Trulli Lotus-Renault 1m43.884s + 4.102 20. Timo Glock Virgin-Cosworth 1m44.515s + 4.733 21. Daniel Ricciardo HRT-Cosworth 1m44.641s + 4.859 22. Jerome D'Ambrosio Virgin-Cosworth 1m44.699s + 4.917 23. Tonio Liuzzi HRT-Cosworth 1m45.159s + 5.377 24. Rubens Barrichello Williams-Cosoworth idő nélkül 107%-os idő: 1m46.766s * Különbség a leggyorsabbhoz képest a Q1-ben ** Különbség a leggyorsabbhoz képest a Q2-ben 1
MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

( komment)