Vettel bízik a Ferrari új csapatfőnökében

Fotó: Scuderia Ferrari
Fotó: Scuderia Ferrari
A Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel elárulta, úgy érzi, a maranellói alakulatnál minden adott ahhoz, hogy idén eredményesek legyenek.

Vettel új csapattársat és új csapatfőnököt is kapott Charles Leclerc, illetve Mattia Binotto személyében, utóbbival kapcsolatban Ausztráliában azt mondta, meggyőződése, hogy a Ferrari csapatának tagjai bíznak benne, és természetesen ő is.

A német versenyző tudja, nem lesz könnyű dolguk 2019-ben, ám igyekeztek javítani a tavalyi gyengeségeken.

„Nagy kihívás vár ránk idén, de Mattia régebb óta van a csapatnál, mint a Ferrarinál dolgozók többsége. Azt hiszem, több mint 25 éve, szóval egyáltalán nem új arc” – mondta a négyszeres bajnok. „Az emberek jól ismerik őt, és megtanultak bízni benne.”

„Kétségkívül ez egy új kihívás, de az egész csapat nyilvánvalóan megpróbál lapozni a 2018-as szezon után. Megvoltak a gyengeségeink tavaly, és természetesen igyekeztünk orvosolni ezeket, próbálunk jobbak lenni idén.”

„A csapatszellem eddig kiváló, a csapat jó úton jár, az autó is jónak tűnik, szóval majd meglátjuk, hogyan kezdjük a szezont.”

 

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek