Vettel: Csoda a Ferrari idei feltámadása - F1VILÁG.HU

Vettel: Csoda a Ferrari idei feltámadása

HIRDETÉS

Csodaként emlegetette a Ferrari 2015-ös feltámadását a Forma-1 négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel.


Csodaként emlegetette a Ferrari 2015-ös feltámadását a Forma-1 négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel.

A német versenyző a tavalyi szezont követően szerződött át az akkor még jobbára csak küszködő istállóhoz, mely 2015-ban az ő vezényletével három futamgyőzelmet is szerzett, és a Mercedes legfőbb kihívójává lépett elő.

Vettel az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjat követően úgy nyilatkozott, a Ferrari feltámadása lenyűgöző eredmény, mint ahogy az is, ahogy tartani tudta a lépést a Mercedesszel az idény során.

„Ha megnézzük, mennyire voltunk erősek a teszteken, és mennyire vagyunk erősek most, úgy fogalmaznék, hogy ez egy csoda” – mondta a Ferrari versenyzője.

„És már az is csoda volt, ahogy télen kezdtünk – futottuk a leggyorsabb köröket. Ausztrália előtt még nyilván nagyon le voltunk maradva a Mercedestől, de egyik csapattól sem láttam ilyen fejlődést az évad során, szóval közelebb kerültünk.”

„Persze még nem vagyunk kellően közel, de tényleg harcolni tudunk velük, nyomás alá tudjuk helyezni őket. Volt okunk mosolyogni idén, ha pedig növelni tudjuk a mosolyok számát, az remek hír lesz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!