Sebastian Vettel
Fotó: Scuderia Ferrari
Hírek

Vettel: Eddig minden úgy alakul, ahogy vártuk

Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője elárulta első benyomásait a továbbfejlesztett Ferrari-motorról, amit a hétvégi F1-es Belga Nagydíjon használ az istálló.

Vettel a nyári szünetet követően megnyerte az első szabadedzést a spái versenypályán, a második tréningen pedig csapattársa, Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb.

Az eredmények ellenére Vettel óvatosan nyilatkozott, szerinte még nem áll elég adat a rendelkezésükre ahhoz, hogy összehasonlítsák az autójuk teljesítményét a Mercedesével. Legfőbb riválisuk egyébként szintén frissített erőforrással vágott neki a hétvégének.

„A pénteki nap alapján gyakran csak találgatni lehet” – nyilatkozta Vettel. „A nyári szünet után mindig szükség van néhány körre, hogy megtaláld a ritmust. Az autók itt sokkal gyorsabbak, mint máshol, ezt versenyzőként pedig nagyon jól érezni, az egész testedben érzed.”

A négyszeres világbajnok elmondta, az autók gyorsabbak, mint korábban, és emiatt nehezebb dolguk van idén a versenyzőknek.

„Az időzítés egyre nehezebb lesz. A korábbiakhoz képest egyszerűen kevesebb időd jut arra, hogy fékezz és bekanyarodj” – mondta a Ferrari-pilóta.

„Ahhoz, hogy eltaláld a megfelelő fékpontot, nagyon meg kell bíznod az autóban – ezen még egy kicsit finomítanom kell.

Eddig minden úgy alakul, ahogy vártuk. De pénteken még nincs értelme annak, hogy a konkurenciához hasonlítgassuk magunkat. Meglátjuk, hogy alakul a szombat, hogy mennyit ad az új motor, még nem tudom megmondani. Azt viszont elmondhatom, hogy amit vártunk tőle, az teljesült.”

Szólj hozzá!