Vettel egy dobogós eredménynek már örülne Melbourne-ben - F1VILÁG.HU

Vettel egy dobogós eredménynek már örülne Melbourne-ben

HIRDETÉS

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel azt mondja, a Ferrari 2016-os, pályán látott küszködései miatt észrevétlen maradt mind az a szignifikáns fejlődés, amit az olasz istálló elért infrastruktúrájával. A német a dobogóval elégedett lenne Melbourne-ben.


A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel azt mondja, a Ferrari 2016-os, pályán látott küszködései miatt észrevétlen maradt mind az a szignifikáns fejlődés, amit az olasz istálló elért infrastruktúrájával. A német a dobogóval elégedett lenne Melbourne-ben.

A Ferrari nagy reményeket fűzött a 2016-os idényhez, ám végül győzelem nélkül zárta az évet.

A csapat versenyzői, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen azonban az idei előszezoni teszteken remekeltek, így sokak szerint a maranellóiak 2017-ben méltó kihívói lesznek majd a Mercedesnek.

Bár Vettel óvatosan nyilatkozott idei esélyeiről, úgy érzi, rengeteget fejlődtek az elmúlt 1 évben.

„Azt gondolom, felkészültebbek vagyunk, mint tavaly, több kört meg tudtunk tenni” – mondta a német. „Úgy gondolom, a csapat alapvetően jobb formában van.”

„Sokat tanultunk a tavalyi évből, és véleményem szerint az elmúlt év volt számunkra a legfontosabb.”

„Ha csak az eredményeket nézzük, elmondhatjuk, hogy nem volt valami eredményes évünk, de ami a háttérben történt, az nagyon-nagyon fontos volt az előrelépések szempontjából. És remélhetőleg ezeket sikerült is megtenni.”

„Azt viszont nem gondolom, hogy Melbourne, vagy az első pár verseny előtt tiszta képet kapunk.”

Arra a kérdésre, hogy mi volt az, ami 2016-ban olyan fontos volt a Ferrarinak, Vettel kifejtette: „Azt gondolom, nagyon sok leckét megtanultunk – a teljes organizáció, a teljes csapat fejlődött. Szerintem ez volt a legfontosabb évünk.”

Hirdetés

„Nyilvánvaló, hogy 2015-ben nagyszerűen indult számomra és a csapat számára az idény, de 2016-ban visszaléptünk az eredmények tekintetében. Viszont a szervezetünket tekintve nagyot léptünk előre.”

„Azt hiszem, lépésről lépésre összeállnak a dolgok, de türelmesnek kell lennünk. Ha egy csapat elkezd jól dolgozni, annak meglesz az eredménye. Hogy milyen hamar, azt nem tudom megmondani. De nyilvánvalóan azért vagyunk itt, hogy jól teljesítsünk.”

1

Vettel kifejtette, véleménye szerint továbbra is a Mercedes a 2017-es év favoritja.

„Azt gondolom, ha a dobogóért harcolnánk Melbourne-ben, az nagyszerű lenne. De még nagyon messze van ez. Időben nyilván nem, de még sok a tennivalónk. De egyre inkább összecsiszolódunk.”

„Nem meglepő, hogyha egy csapat sorozatban három bajnoki címet nyer, akkor favoritnak tekinthető, akár változnak a szabályok, akár nem. Remek szakembereik vannak, egy jól működő csapatuk, szóval őket kell legyőzni.”

„Momentán nem számít, hogy Barcelonában mi voltunk a leggyorsabbak, mert ezért nem járnak pontok. Nyilván fontos, hogy az ember ott legyen az elejében, de ezért nem jár semmi.”

„A célunk az, hogy teljesítsük a programunkat. Egy kicsit le vagyunk még maradva, de fejlődünk, az autó is javul, a számok pedig biztatóak. Meglátjuk, hogy alakul.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!