Vettel elárulta, mi jelentette számára a fordulópontot 2018-ban - F1VILÁG.HU

Vettel elárulta, mi jelentette számára a fordulópontot 2018-ban

HIRDETÉS
Sebastian Vettel Ferrari

Nem volt könnyű szezonja Sebastian Vettelnek, a Ferrari versenyzőjének, és elmondta, szerinte mi jelentette a valódi fordulópontot 2018-ban.

Vettel és a Ferrari több hibát is elkövetett a 2018-as F1-es szezonban – ezt maga a német pilóta is elismerte. Szerinte azonban nem a Német Nagydíj, ahol az első helyen haladva törte össze autóját, és nem is a monzai versenyhétvége, ahol a Mercedes hazai közönsége előtt gyűrte le a Ferrarit.

„Számomra Szingapúr volt” – nyilatkozta a német.

„Ettől kezdve néhány versenyen keresztül nem volt meg a tempónk, hogy tartsuk a lépést a Mercedesszel. Aztán jött még néhány dolog, ami nem segített. Néhány hibát elkövettünk, és emiatt nem tudtunk több pontot szerezni.”

Vettel elmondta, szerinte idén a németországi hiba volt a legsúlyosabb, amit elkövetett, ám a bajnokság nem ezen az egy versenyen múlt.

A német pilóta szerint a nyári szünetet követően kezdtek lefelé csúszni a lejtőn, amikor is a Ferrari csúnyán félrenyúlt a fejlesztésekkel.

„Az idei évben vétettem hibákat, de ez került a legtöbbe számomra” – nyilatkozta Vettel a Német Nagydíjról. „Aki keményen nyomja, az néha túl keményen is. Ehhez én rossz kanyart választottam. Viszont már nem gondolok erre túl gyakran. Ez hozzátartozik a versenyzéshez, és másokkal is előfordul. Az, hogy az elmúlt hetekben problémánk volt a tempónkkal, valószínűleg sokkal inkább döntő volt, mint ez.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!