Vettel elárulta, miért Räikkönen a legjobb csapattárs - F1VILÁG.HU

Vettel elárulta, miért Räikkönen a legjobb csapattárs

HIRDETÉS
Fotó: Shell

Nem is kívánhatna magának jobb csapattársat Kimi Räikkönennél a Ferrari négyszeres világbajnok versenyzője, Sebastian Vettel – ezt ő maga mondta a minap egy lapinterjúban.

Vettel és Räikkönen köztudottan remek kapcsolatot ápolnak egymással a Ferrarinál, utóbbi versenyző jelenleg érvényes szerződése azonban 2018 végén újra lejár.

Miközben más csapatoknál évről-évre előfordulnak komolyabb viszályok, a Ferrari versenyzői jól kijönnek egymással, Vettel szerint pedig ennek legfőbb oka a kölcsönös tisztelet mellett az, hogy szenvedélyük az F1-es versenyzés.

„Ugyanazokat az értékeket valljuk, és rendkívüli módon tiszteljük egymást” – mondta a négyszeres világbajnok a Gazzetta dello Sportnak.

„Amit én a legjobban szeretek, ha önmagam lehetek a csapatnál. Nincs pszichikai hadviselés, mint más csapattársak között. Mi osztozunk azon, hogy szenvedélyből versenyzünk a Forma-1-ben. Azt gondolom, a mi remek kapcsolatunk egy győzelmet jelent a Ferrarinak. Nincs ellenségeskedés, zavaró tényező, polémia. A pályán minden tőlünk telhetőt megteszünk, de amikor leállítjuk a motort, nagyon lazán kezeljük a köztünk lévő viszonyt.”

Vettel hozzátette, bár Räikkönenre sajátos természete miatt sokan furcsán tekintenek, ő semmi problémát nem lát abban, hogy a korábbi világbajnok más karakter.

„Kívülről Kimi egy különös kis bagolynak tűnik. De én másképp látom. Nem kell ugyanazt ennünk vagy innunk, vagy ugyanazokra a helyekre járnunk, hogy jól kijöjjünk egymással. Viszont ugyanaz a víziónk az élettel kapcsolatban, és ugyanaz a motivációnk, ami visz bennünket előre.”

Fotó: Singapore GP

Egy csapaton belül – így a Ferrarinál is – persze előfordulnak problémás szituációk, mint a tavalyi, monacói verseny, vagy a Szingapúri Nagydíj, ahol Vettel és Räikkönen egymással ütköztek a rajtnál.

„Ha probléma merül fel, azonnal beszélünk róla és tisztázzuk a dolgot. Ha nyíltan beszélünk a viselt dolgokról, akkor még a nehéz helyzeteken is felül lehet kerekedni”

Hirdetés

– mondta Vettel.

A Ferrari versenyzője hozzátette, nem is kívánhatna magának jobb csapattársat Räikkönennél, ezért reméli, a finn jövőre is a Ferrarinál marad.

„Nem tudom. Ez nem rajtam múlik. Kimi egy napon dönthet úgy, hogy nincs már szüksége erre az egészre. De ha azt kérdezik tőlem, hogy jobban szeretnék-e Kimi csapattársaként versenyezni, mint bárki más oldalán, akkor a válaszom az, hogy igen. Mert könnyű más versenyzőt találni. De egy olyan pilótát, aki ugyanekkora tisztelettel és elismeréssel adózik feléd, már egy kicsit nehezebb.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!