Magyar idő szerint délután 4 órakor folytatódott a forma-1-es Kanadai Nagydíj programja: a harmadik szabadedzésre került sor Montrealban, melyet – csakúgy, mint az első kettőt – szintén száraz pályán rendeztek meg.
A pénteken balesetező Sebastian Vettel bizonyult ezúttal a leggyorsabbnak: a német versenyző 21 kört tett meg Montrealban, és több mint 3 tizedmásodperces előnnyel végzett a tabella élén.
A Ferrari alakulata továbbra is remek formában van: Fernando Alonso lett ugyanis a második, míg csapattársa, Felipe Massa a negyedik pozícióban zárta az egyórás tréninget. Kettejük közé Nico Rosberg férkőzött be a Mercedesszel. A két McLaren egyelőre úgy tűnik, nem tudja felvenni a versenyt a Red Bull alakulatával: Button ötödik, Hamilton pedig csupán hatodik lett, hátrányuk 1 másodperc az élen álló Vettellel szemben.
A Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher sem lehet elégedett, hiszen a tréning végére nagyjából fél másodperces hátrányt szedett össze saját csapattársához képest. Schumachert Vitaly Petrov és Adrian Sutil követte, míg a legjobb tíz helyezett sorrendje a Force India másik versenyzőjével, Paul di Restával egészült ki.
A Lotus Renault GP sem találja önmagát, Petrov nyolcadik helye mellett Nick Heidfeld sem remekelt, csupán tizenkettedik lett, megelőzve a Toro Rosso két versenyzőjét.
A sereghajtók mezőnyében ezúttal is a Lotus volt a nyertes, érdekesség azonban, hogy a Hispania csapata előrelépést tett, Vitantonio Liuzzi ugyanis a virgines Timo Glock előtt zárt, míg Narain Karthikeyan is meg tudta előzni Jerome D’Ambrosiót.
A harmadik szabadedzés legnagyobb vesztese egyértelműen a Red Bull versenyzője, Mark Webber lett, aki a KERS-rendszerrel felmerült újabb problémák miatt egyetlen kört sem tudott megtenni az időmérő előtt Kanadában.
Ahogyan az várható volt, ez a tréning sem zajlott baleset nélkül: az utolsó másodpercekben a Sergio Perezt helyettesítő Pedro de la Rosa csapta falnak Sauberjét, a spanyol versenyző azonban sértetlenül szállt ki a kissé megrongálódott versenyautóból.
A hétvége programja magyar idő szerint este 8 órakor folytatódik majd: a Kanadai Nagydíj időmérő edzését tartják Montrealban.
Olvasóink ajánlatai:
Kanadai Nagydíj, Harmadik szabadedzés:1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1m13.381s 21 2. Fernando Alonso Ferrari 1m13.701s + 0.320 21 3. Nico Rosberg Mercedes 1m13.919s + 0.538 29 4. Felipe Massa Ferrari 1m13.956s + 0.575 20 5. Jenson Button McLaren-Mercedes 1m14.335s + 0.954 18 6. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1m14.469s + 1.088 16 7. Michael Schumacher Mercedes 1m14.488s + 1.107 23 8. Vitaly Petrov Renault 1m14.917s + 1.536 23 9. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1m15.217s + 1.836 18 10. Paul di Resta Force India-Mercedes 1m15.243s + 1.862 17 11. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1m15.312s + 1.931 19 12. Nick Heidfeld Renault 1m15.350s + 1.969 22 13. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1m16.138s + 2.757 17 14. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1m16.145s + 2.764 19 15. Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari 1m16.236s + 2.855 21 16. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1m16.438s + 3.057 21 17. Pedro de la Rosa Sauber-Ferrari 1m16.706s + 3.325 22 18. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 1m17.093s + 3.712 21 19. Jarno Trulli Lotus-Renault 1m17.523s + 4.142 24 20. Tonio Liuzzi HRT-Cosworth 1m18.910s + 5.529 20 21. Timo Glock Virgin-Cosworth 1m19.073s + 5.692 19 22. Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 1m19.213s + 5.832 22 23. Jerome D'Ambrosio Virgin-Cosworth 1m20.475s + 7.094 19 24. Mark Webber Red Bull-Renault -:--.---







Hozzászólások
(6 komment)@f1ferrarifan: köszi a linket :)kicsit akadozva de megnéztem:)
ha vkinek van osztrak1 adoja vagy rtl (nemet) adoja, azokon megy eloben...
@blackdragongali:
7kor kezdődik élőben. Elvileg ez a link jó lesz: http://www.vipbox.tv/watch/26907/1/canadian-grand-prix---qualifying.html
@blackdragongali:
Sajnos csak felvételről tolják, megy helyette az a gügye német film, a Her Riporter. :)
19/00 kor kezdődik az időmérő, én itt fogok rá keresni, http://www.sportzkrieg.com/
bocs h itt kérdezem meg...
Most akkor hétkor vagy nyolckor lesz időmérő? adják élőben a tv-ben valahol, vagy majd csak utólag 22:40kor?
Könnyű volt vettelnek, a végére begyorsult a pálya. hehe