Megosztás:

Vettel elhappolta a pole-t Hamilton elől Malajziában

Vettel eddig száz százalékos az időmérőn 2011-ben.
Vettel eddig száz százalékos az időmérőn 2011-ben. © GEPA Pictures

Sebastian Vettel az edzés utolsó pillanatában megfutott parádés gyorskörével megakadályozta Lewis Hamiltont abban, hogy megszerezze a rajtelsőséget a Maláj Nagydíjon, ahol hihetetlen szoros és kiélezett volt a küzdelem a szombati időmérőn.

Már korán egyértelművé vált, hogy a Red Bull és a McLaren versenyzői közül kerül majd ki az edzés győztese, ugyanis az említett csapatok tempója sokkal jobb volt, mint a riválisoké, akik végül csak egyetlen mért kört teljesítettek az utolsó etapban, mivel csak egy lágy szett gumijuk maradt.

Hamilton szerezte meg az előzetes pole pozíciót kereken 1:35.000-ás idejével, és bár második gyorskörén tovább tudott javítani, mégsem tudta maga mögött tartani Vettelt, aki 1:34.870-es idejével megszerezte idei második rajtelsőségét, így eddig 100%-os az időmérő edzésen.

Mark Webber a harmadik helyre hozta be a másik Red Bullt, három tizeddel lemaradva márkatársa mögött, míg Jenson Button a negyedik helyen landolt, mindössze 21 ezredmásodperces hátrányban az ausztrálhoz képest.

Fernando Alonso valamelyest megmentette a Ferrari becsületét, és az ötödik helyre hozta be autóját, míg csapattársa, Felipe Massa a hetedik helyen landolt.

Az első tíz helyezett a lágy keverékeken kezdi meg a versenyt, melyek a hírek szerint csupán néhány kört fognak bírni, míg a többiek nagy valószínűséggel a keményebb abroncsokat választják, így érdekes taktikázásnak lehetünk majd szemtanúi a vasárnapi versenyen.

-------------------

Felhős, páros időjárás fogatta a versenyzőket a szezon második állomásának helyet adó Maláj Nagydíj szombat délutáni időmérő edzésén, ahol a levegő hőmérséklete 30, a pályáé pedig 42 Celsius-fok volt a kezdés pillanatában, 68%-os páratartalom mellett.

Bár korábban úgy volt, hogy eshet az eső – ezzel megkavarva a rajtrácsot – a csapatok és a versenyzők megúszták eső nélkül az egyórás tréninget.

Első etap

Az első húszperces etap nem hozott különösebb meglepetést. Felipe Massa végzett az élen, egy tizeddel megelőzve Lewis Hamiltont, akit Fernando Alonso és Michael Schumacher követett az első négyben.

A Red Bull versenyzői nem hajtották szét az autót, Sebastian Vettel a tízedik, Mark Webber pedig csak a tizenötödik helyen végzett, ám továbbjutásuk nem volt kérdéses a második körbe.

Az edzés felénél piros zászlóval leállították a körözést, ugyanis Sebastien Buemi az egyik egyenesben elhagyta oldalszekrénye borítását, így a pályabíróknak időt kellett biztosítani arra, hogy megtisztítsák a pályát.

A szokásos kiesőkhöz Pastor Maldonado csatlakozott, aki az utolsó pillanatban még befejezte gyorskörét, ám az nem volt elég ahhoz, hogy megverje csapattársát, Rubens Barrichellót, aki így utolsóként jutott tovább az időmérő második szegmensébe.

A Hispania versenyzői ugyan az utolsó két helyen kiestek, mégis örülhettek, mert simán teljesíteni tudták a 107%-ot, így az idei évben először, rajthoz állhatnak a vasárnapi megmérettetésen Sepangban.

Az első etap végén a következő versenyzők búcsúztak: Pastor Maldonado (Williams), Heikki Kovalainen (Lotus), Jarno Trulli (Lotus), Timo Glock (Virgin), Jerome d’Ambrosio (Virgin), Vitantonio Liuzzi (Hispania) és Narain Karthikeyan (Hispania).

Második etap

A második tizenöt perces etap egyértelmű vesztese Michael Schumacher volt, aki az utolsó pillanatban visszacsúszott a tizenegyedik helyre, így a szezonnyitóhoz hasonlóan, most sem jutott be az utolsó, mindent eldöntő körbe.

A McLaren duója, Button és Hamilton parádézott, az első két helyre hozta be versenygépét a Red Bull párosa, Vettel és Webber elé, akiket Alonso követett a Ferrarival az ötödik helyen.

Nico Rosberg a hatodik pozícióban továbbjutott, így egyedüliként képviselhette a Mercedest a harmadik etapban. Az első tíz, továbbjutó sorát Massa, Vitaly Petrov (Renault), Kamui Kobayashi (Sauber) és Nick Heidfeld (Renault) zárta.

A második etap végén a következő versenyzők búcsúztak: Michael Schumacher (Mercedes), Sebastien Buemi (Toro Rosso), Jaime Alguersuari (Toro Rosso), Paul di Resta (Force India), Rubens Barrichello (Williams) és Sergio Perez (Sauber).

Harmadik etap

Érdekesen alakult az utolsó tízperces etap. A McLarennek és a Red Bullnak két szett lágy abroncsa maradt, így az említett alakulatok két gyorskört is teljesítettek, míg a többiek mindössze két perccel a vége előtt hajtottak ki a pályára, egy mért körre.

A végső sorrendet azonban ismét csak a leintés utáni pillanatokban tudhattuk meg. Sokáig úgy volt, hogy Hamilton nem talál legyőzőre, azonban Vettel egy hihetetlenül profi körrel mindenkit maga mögé utasított, így az idei évben már másodszor indulhat az élről a versenyen.

A Red Bull német pilótája mellől Hamilton indulhat, míg a második sorban Webber és Button sorakozhat majd fel. Alonso behozta az ötödik helyre a Ferrarit, mellőle Heidfeld indulhat a Renault-val.

Massa a hetedik lett, míg az első tíz sorát Petrov, Rosberg és Kobayashi zárta.

Olvasóink ajánlatai:

Maláj Nagydíj, időmérő edzés:  
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1m34.870s 2. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1m34.974s + 0.104 3. Mark Webber Red Bull-Renault 1m35.179s + 0.309 4. Jenson Button McLaren-Mercedes 1m35.200s + 0.330 5. Fernando Alonso Ferrari 1m35.802s + 0.932 6. Nick Heidfeld Renault 1m36.124s + 1.254 7. Felipe Massa Ferrari 1m36.251s + 1.381 8. Vitaly Petrov Renault 1m36.324s + 1.454 9. Nico Rosberg Mercedes 1m36.809s + 1.939 10. Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari 1m36.820s + 1.950 Q3-as bejutási idő: 1m36.811s Különbség ** 11. Michael Schumacher Mercedes 1m37.035s + 1.466 12. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1m37.160s + 1.591 13. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1m37.347s + 1.778 14. Paul di Resta Force India-Mercedes 1m37.370s + 1.801 15. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1m37.496s + 1.927 16. Sergio Perez Sauber-Ferrari 1m37.528s + 1.959 17. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1m37.593s + 2.024 Q3-as bejutási idő: 1m38.163s Különbség* 18. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1m38.276s + 1.532 19. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 1m38.645s + 1.901 20. Jarno Trulli Lotus-Renault 1m38.791s + 2.047 21. Timo Glock Virgin-Cosworth 1m40.648s + 3.904 22. Jerome D'Ambrosio Virgin-Cosworth 1m41.001s + 4.257 23. Tonio Liuzzi HRT-Cosworth 1m41.549s + 4.805 24. Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 1m42.574s + 5.830 107%-os idő: 1m43.516s * Különbség a legjobb Q1-es időhöz képest ** Különbség a legjobb Q2-es időhöz képest
MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(25 komment)
szaboda képe

@F1Racingteam: a tehetségek nem bénáznak? Senna szerintem több balesetet okozott, és többször esett ki korai éveiben, mint bárki más, aki később világbajnok lett. Ezek szerint ő sem volt tehetséges. Schumacher sem tehetséges akkor már, mert nem tud 6-ba se kerülni a Mercivel? (Az első versenyén 7 mp után kiesett Spa-ban) Szerintem a mezőnyben 24 tehetség van, eltérő mértékben tehetségesek, de mindannyiuk kb. 100x jobban tud autót vezetni, mint én, vagy bármelyik kommentelő. Szép napot!

F1Racingteam képe

@Ham: Vettel nem ütötte ki buttont?Ja csak megsimogatta mert ö Vettel.Webbert ki ütötte ki törökben?El kéne ezen is gondolkozni.a tehetségek nem bénáznak, ha meg olyan nagy tehetség lenne akkor villognia kellett volna 2008ban a Toro Rossoval de nem tette.Egy gyözelmet szerzett azt is ugy hog esett(szakadt) az esö és szétszakadt a mezöny.Ha állorajt lett volna akkor kiüt mindenkit , nem?mindenki nézze a kedvence rossz tulajdonságait.Hamiltonnak is van rossz tulajdonsága például tul aggresszív, aminek mindig ö issza meg a levét.ki mint vet ugy arat.Pedig Hamilton fan vagyokde belátoma hibáit, viszont sokan erre lusták.

Martin93 képe

@salex96: nem akarlak elkeseríteni de sepangban a jobb a tiszta oldal!!! XDXDXD ez nem jött be!

salex96 képe

@szocs30: akkor Hamilton a tiszta oldalon.

szocs30 képe

Most olvastam az egyik oldalon, hogy az első helyes nem bal oldalról hanem jobb oldalról fog indulni!

Ham képe

@McLaren fan: világ barma, az 1 tized az már tényleg nem autó, mert a McLaren úgy tűnik megtalálta a "titkot", amit a Red Bull rejtegetett, és a te koncepciód alapján az első sorból négy kocsinak kellene indulni. Lehet, hogy neked nem tűnt fel, de Webber is ugyanazzal a kocsival megy, mint Vettel, és mégis fasorba sem volt. Ilyen Williams-es baromságokat, meg hasonlót elfelejtheted, inkább gondolkozz, és te ne beszélj ekkora baromságokat, hanem lásd be, hogy nemcsak az autó jó, hanem az ember is hozzá toppon van, még jobban, mint bárki más, mert friss vb, nyugodt most már (nem úgy, mint tavaly, amit kritizálsz, és akkor sem a kiskedvenced volt harcban, mert nem tud vezetni: ha Barcelonában nem úgy használta volna a kocsit, mint egy állat, akkor ő a vb + nem megy bele a Webber- Massa párosba, és akkor is Alonso volt jobb pozícióban egy taligával) és motivált. Uff én beszéltem!

Martin93 képe

@salex96: Senki nem mondott ilyet! Mindenki tisztában volt vele hogy a RB KERS nélkül itt elsüllyedne! McLaren hirtelen felzárkózása a pályák közti külömbségből ered, Melbourne sokkal hűvösebb aszfalttal és másfajta a Red Bullnak kedvező kanyarokkal rendelkezik. Sepang inkább Buttonéknak kedvez a hosszú egyeneseivel, mert meg kell hagyni hogy nagyobb a végsebességük.

F1Racingteam képe

Vettel tehetséges ezt nem tagadom de a kocsin több mult mint rajta.Alonso is gyors mégsem volt jo mert szar a kocsi.Amikor Hamilton és Vettel a Formula 3ban egymást gyepálták szinte mindig Hamilton diadalmaskodott.Leginkább ez az esöben jött ki de ott egyenkaszni volt itt nem , ezért a fejlesztéseken mulik minden.Holnap elrajtolnak és majd megtudjuk hogy ki a jobb.Föleg ha esik, mert erre nagy az esély.Az egyetlen baj csak az hogy 3 szett gumijuk van mindenkinek, ezért nagyon lassan fognak menni a sporolás miatt ha nagyon esik.Izgi futamnak nézünk elébe.

babszem képe

Ha valóban nem számít az autó, akkor Schumacher-Alonso első sornak kellene lennie. Nem?
Nem kell Gyula hülyeségeit ismételgetni csak azért, mert ő a kommentátor. Vettel még egyáltalán nem bizonyította be, hogy ha a Red Bull nem lenne olyan amilyen, akkor is keresivalója lenne az élmezőnyben...
Egyébként Hamilton rontott kanyarja a Q2-ben volt, amikor a hiba ellenére is a 2. legjobb időt mente.

McLaren fan képe

@Ham: Te is megkereshetnéd Vettelt és.... nagy tirpák vagy! Az a szöveg hogy ez nem a kocsiban volt nagy hülyeség. Akkor anno Monzában a Toro Rossó is azért volt oylan jó és gyors mert Vettel ült benne nem? Akkor miért csak azon az egy futamon tudott nyerni abban az évben? A kocsinak is épp annyi köze volt ahhoz az eredményhez és a mostanihoz is. Ezelszerint ha Vettel megerölteti magát akkor egy Williams-sel is megtudná szerzni a pole-t. Gyuszi is hogy mondhat ilyen hülyeséget élő adásba. A másik meg hogy gyökér egy jó kocsihot míg Vettel nem. Ehhez csak annyit mondanéh hogy tavaly mit csinált Vettel az év végéig szerinted? Mert én csak bénázásokat láttam a versenyeken. Egy iylen szintű kocsival már valahol Spá környékén vb lehetett volna ha nem bénáskodta volna el. Igaz a utolsó 3-4 futamon összeszedte magát. Hamilton meg elrontott egy kanyar na és nem oylan egyszerű lehet ezen a páylán végig menni hiba nélkül! Remélem holnap jól elkeni Vettel száját Hamilton!

salex96 képe

@Ham: Miért ismernénk el? jó hogy tehetséges, de mindenki azért szurkol egy pilótának mert őt tartja a legtehetségesebbnek nem?

Ham képe

Ennyi okostojást, mint ti. (tisztelet a kivételnek és a tisztán látóknak). Szerezzetek jegyet a hungaroringre, keressétek meg Hamiltont, áhhh mindegy. Már hányingerem van attól, hogy itt nyaltok, ahelyett, hogy belátnátok végre, hogy Vettel a tehetségesebb, mert itt tényleg nem az autó számított. Meg hogy volt rontott kanyarja... igen azért, mert gyökér egy jó kocsihoz is, még Vettel nem.

Barneasus képe

klan megtennél nekem valamit? Légyszíves ne írj hozzászólásokat ezen az oldalon! Kit érdekel hogy mindenkit osztasz és csak baromságokat írsz? A többi ember miért tud kultúráltan vitázni??? Amúgy remélem Webber mindenkit lerajtol azt majd pezsgőzhet a dobogó tetején!...:D

salex96 képe

Aztán a sok RedBull fan hogy odavolt hogy fúú majd a KERS-el mit fognak művelni meg így meg úgy, és itt van alig 1 tized és Hamiltonnak volt egy rontott kanyarja.

Martin93 képe

@klan. nem kussolnál már be végre!!! nyomod itt a tömény baromságodat, amikor lemerem fogadni ha egy f1es autó előtt állnál az elejét nem ismernéd fel, vagy hólapátnak néznéd.

klan képe

ahogy el néztem az idő mérőt,a mcláren tünik a legjobban vezethető autó,a bikáké,nem igazán jó,szerintem,és merő véletlen volt hogy fettel,előre lépett,hisz övé volt az utolsó mért idő,de a futamon tuti a mclaren százszór jobb lesz

szekely46 képe

azért én bízom benne hogy Hamilton szorongatni fogja Vettelt...

szekely46 képe

ájj de szoros!

UNICUMM képe

Hát ebbe már csak egy kis eső tud bekavarni.
Vettel mint mindig nagyon jól elrajtol és onnantól már csak a hátát nézhetik a többiek.
Webber, Hamilton és Button csatája lesz érdekes.
Jah és hogy Petrov megint Alonsó előtt végez-e vagy sem.

DN-es képe

kezd nagyon zavaró lenni, hogy nem lehet a redbullt megverni..
remélem nemsokára elkapjuk őket... GO HAMILTON!!

McLaren fan képe

Csak 1 tized a lemaradás ha holnap nem lesz eső akkor azt mondom hogy Hamilton holnap futamot fog nyerni! (Y) Ha esni fog csak az isten tudja hogy mi lesz. Már alig várom a holnapi versenyt. Szép volt McLaren! Versenyről versenyre hozza be a lemaradást.

salex96 képe

@F1Racingteam: értem...

F1Racingteam képe

Nem azt mondta hanem azt hogy zsinorban a harmadik pole-ja mivel Abu dhabit is beleszámolják mert ott volt poleban utoljára melbourneig.Igy jön ki a három.Amugy végre látunk esélyt arra hogy lehet bajnok a McLaren.Na a Red Bull felkötheti a gatyáját mert nagyon szenvedösen szerzett pole-t Vettel.Mivel hasonlo karakterisztikájuk a kínai pálya így ott is kb ugyan ez várhato max a fejlesztések változtathatnak valamit a szitun.GO Hamilton Go McLaren

szocs30 képe

Ha így folytatja a Red Bull, akkor ritkán fogom nézni a Forma 1-et, mert úgy is tom kié lesz a pole (az időmérőre értettem)

salex96 képe

azt mondja az RTL-es interjúban: Sebastian ez az ide 3. pole pozíciód.
hajrá Hamilton