HírekKiemelt

Vettel elismerte, hibázott az 1-es kanyarban

Fotó: Scuderia Ferrari

Győzelmi reményekkel vágott neki a vasárnapi Francia Nagydíjnak Sebastian Vettel, a négyszeres világbajnok esélyei azonban már rögtön a rajt után elúsztak.

A német a 3. helyről vágott neki a versenynek, és bár jól startolt, az első kanyarban összeütközött a mercedeses Valtteri Bottasszal.

A baleset következtében Vettel is a bokszba kényszerült, később pedig 5 másodperces időbüntetést kapott.

A Ferrari versenyzője végül felküzdötte magát az 5. helyre, ám mivel Lewis Hamilton győzött, a bajnoki összetettben elveszítette a vezetést.

Vettel mindenesetre elismerte, hibázott az 1-es kanyarban.

„A rajtom túl jó volt, és aztán úgy nem volt hová mennem” – sajnálkozott a négyszeres világbajnok.

„Az én hibám volt. Próbáltam időben fékezni, hogy kikerüljem, de nem volt hová mennem. Valtteri próbálta visszaszerezni a pozícióját, ami érthető, de aztán nem volt hová mennem. Bal kanyar következett, igyekeztem lelassítani, de nagyon kevés volt a tapadás, ezért sajnos összeütköztünk.”

Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint elég jó lett-e volna a tempójuk a győzelemhez, Vettel így felelt: „Szerintem jó volt a tempónk.”

„Próbáltam keresztülrágni magam a mezőnyön, de ezzel ártottam a gumiknak. De ahhoz szerintem elég erős tempónk lett volna, hogy legalább tartsuk a lépést a Mercedesszel.”

Vettelt egyébként a baleset ellenére a rajongók a nap versenyzőjének választották. Egyetértesz? Szavazz Facebook-oldalunkon!

Szólj hozzá!