Vettel: Fantasztikus eredményt értünk el idén

Idei tizedik, pályafutása huszadik forma-1-es győzelmét aratta Dél-Koreában a Red Bull Racing német versenyzője, Sebastian Vettel.


Idei tizedik, pályafutása huszadik forma-1-es győzelmét aratta Dél-Koreában a Red Bull Racing német versenyzője, Sebastian Vettel.

A kétszeres világbajnok a második helyről vághatott neki a vasárnapi viadalnak, azonban már viszonylag hamar sikerült maga mögé utasítania a pole pozíciót megszerző Lewis Hamiltont, így végig vezetve nyerni tudott.

Vettel győzelmének, valamint Mark Webber harmadik helyének köszönhetően a Red Bull a konstruktőri tabellán is bebiztosította elsőségét, így nyomás nélkül utazhatnak a hátralévő három verseny helyszínére.

“Szerintem nagyon jó látni, hogy az egész csapat továbbra is keményen nyomja. A felkészülés nem volt ideális, mert vasárnap este többen kicsit becsíptünk, de úgy gondolom, megérdemeltük” – mondta nevetve Vettel a Koreai Nagydíj leintése után.

“Kemény volt a pénteki nap, akárcsak a szombat délelőtt, de aztán sikerült felzárkózni az időmérőre és a versenyre, ez pedig fantasztikus.”

“Nagyon élveztem a versenyt. Az autó egyre gyorsabb és gyorsabb lett. Ez fantasztikus: egy héttel azután, hogy megnyertük az egyéni bajnoki címet, a konstruktőri elsőséget is bebiztosítottuk.”

Vettel hozzátette, az idei sikerekben komoly szerepet játszott motorszállítójuk, a Renault, mely rendkívül megbízható, vezethető, és remek fogyasztású aggregátokkal látta el az osztrák istállót.

“Szeretnék köszönetet mondani a Renault-nak, hiszen ők is nagyon keményen dolgoztak. A csomag fantasztikus, szóval hálás köszönet. Nagyon-nagyon boldog vagyok.”

A címvédő elárulta, valójában taktikai szempontból is pozitív irányba bontatkozott ki a versenyt, a Pirelli abroncsainak elhasználódása ugyanis korántsem volt olyan drasztikus, mint azt várták.

“Végül kevesebb kiállással zártuk a versenyt. Arra számítottunk, hogy nagyobb lesz a gumikopás, végül azonban sikerült csúsztatni az első kiállást, végül pedig rájöttünk, hogy nem kell háromszor kiállni.”

“A gumik kezelése persze nem volt könnyű, különösen az etap vége felé. Viszont sikerült növelni az előnyöm Lewisszal [Hamilton] szemben. A célom az volt, hogy biztonságban legyen a DRS-zónában.”

“Nagyon keményen hajtottam. A második etapban az abroncsok nem segítettek, de végül rendbejöttek. Nagyon kritikus volt, hogy onnantól kezdve irányítsam a versenyt.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!