Vettel felkészült első F1-es versenyére - F1VILÁG.HU

Vettel felkészült első F1-es versenyére

HIRDETÉS

Sebastien Vettel boldog, hogy rajthoz állhat a hétvégén megrendezésre kerülő Amerikai Nagydíjon, ám bevallott, nem ilyen körülmények között szeretett volna bemutatkozni a Forma-1-ben.

Sebastien Vettel boldog, hogy rajthoz állhat a hétvégén megrendezésre kerülő Amerikai Nagydíjon, ám bevallott, nem ilyen körülmények között szeretett volna bemutatkozni a Forma-1-ben.

A mindössze tizenkilenc esztendős német versenyző Robert Kubica helyét veszi át Indianapolisban, aki kanadai balesete után a FIA döntése alapján még nem ülhet autóba, noha köszöni szépen, kiválóan érzi magát.

Vettel, aki jelenleg a Renault Világsorozatban versenyez, a BMW Sauber harmadikszámú versenyzője a tavalyi Török Nagydíj óta.

“Természetesen már nagyon vártam arra, hogy bemutatkozhassak a Forma-1-ben, azonban más körülmények között képzeltem el a debütálásom” – mondta Vettel. “Soha nem jó, ha csapattársad egy baleset miatt nem versenyezhet. Az Indianapolis Motor Speedway számomra ismeretlen terület, azonban felkészültem a helyzetre, és holnap lesz két kilencven perces tréning, ahol lehetőségem lesz megtanulni a vonalvezetést. Jól ismerem az autót, hiszen rengeteget teszteltem már vele.”

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen elmondta, csapata tiszteletben tartja az orvosok döntését, miszerint nem engedélyezik Kubica számára a versenyzést.

“Tiszteletben tartjuk az orvosok döntését. A csapat felkészült erre a lehetőségre is. Sebastien minden lehetséges támogatást megkap tőlünk, és bízunk benne, hogy jól szerepelhet pályafutása első F1-es versenyén” – mondta Theissen.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!