Vettel: Ha jó célra fordítják, kapjak pénzbüntetést! - F1VILÁG.HU

Vettel: Ha jó célra fordítják, kapjak pénzbüntetést!

HIRDETÉS

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szigorítása ellenére sem riad vissza sisakfestésének idény közbeni megváltoztatásától a Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel.


A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szigorítása ellenére sem riad vissza sisakfestésének idény közbeni megváltoztatásától a Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel.

A sportot irányító testület a héten ratifikálta az erre vonatkozó új szabályozást – eszerint szezon közben csak kis mértékben változtathatnak majd sisakjaikon a versenyzők.

Sebastian Vettel eddigi F1-es pályafutása során több mint hatvanféle sisakot használt, és bár már korábban jelezte, szeretne „megállapodni”, a minap úgy nyilatkozott, változtat a sisakfestésén, ha pénzbüntetését jó célra fordítják.

„Az volt a terv, hogy egy kicsit megállapodjak, de úgy tűnik, ezekben a nehéz időkben ez az egyetlen dolog, amiben meg tudnak egyezni” – mondta kissé cinikusan a négyszeres világbajnok még Barcelonában.

„Nem tudom – mi lesz a büntetés? Ha pénzbüntetést kapok, amit aztán jótékony célra fordítanak, akkor boldogan változtatgatom a festésemet.”

Az FIA egyelőre nem adott tájékoztatást arról, milyen büntetést szab ki azokra a versenyzőkre, akik megszegik a sisakokra vonatkozó regulát.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!