Vettel: Ha megbüntetnek, állok elébe

Meglehetősen csalódottan nyilatkozott Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője a Mexikói Nagydíj időmérőjét követően – a német csak a 7. rajtpozíciót szerezte meg.


Meglehetősen csalódottan nyilatkozott Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője a Mexikói Nagydíj időmérőjét követően – a német csak a 7. rajtpozíciót szerezte meg.

Vettel nem volt jó hangulatában az időmérőt követően, és csalódottan nyilatkozott a Ferrari teljesítményéről. A német pilóta a 7. helyet érte el a kvalifikáción, 5 ezredmásodperccel maradt el csapattársától, Kimi Räikkönentől, akinek hátránya 0,672 másodperc volt az élen végzett Hamiltonhoz képest.

„Nem néztétek?” – kérdezte Vettel az időmérő utáni sajtótájékoztatón.

„Egyszerűen nem voltunk elég gyorsak. A szuperlágyakkal küszködtünk, a lágyakkal nagyon jók voltunk, gyorsabbak, mint a szuperlágyakkal, és ez így nincs rendjén. Nem vagyunk boldogak az eredmény miatt.”

Vettel az időmérő második szakaszában feltartotta a mögötte érkező Lewis Hamiltont – egyelőre a versenybírák azonban nem kezdték vizsgálni az esetet.

„Feltartottam, de fogalmam nem volt róla, hogy jön. Túl későn szóltak, de az én hibám, szóval ha büntetést adnak… Hát gyerünk. Már semmit nem tudok tenni.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!