Vettel: Határozott célunk a dobogó - F1VILÁG.HU

Vettel: Határozott célunk a dobogó

HIRDETÉS

Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője alapvetően elégedett az időmérőn megszerzett ötödik pozícióval, és szerinte a dobogó is elérhető számára a vasárnapi versenyen.


Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője alapvetően elégedett az időmérőn megszerzett ötödik pozícióval, és szerinte a dobogó is elérhető számára a vasárnapi versenyen.

Vettel 1:39.661-es időeredménnyel végzett az 5. helyen, hátránya 9 tizedmásodperc volt Rosberghez képest, ám úgy gondolja, a teljesítményük javult a péntekihez képest, és a Red Bulltól nem is maradtak el sokkal.

„Az egyensúllyal akadtak problémáim” – kezdte Vettel a negatívumokkal. „Az utolsó köröm utolsó szektorában hibáztam is, ami egy kis időbe került. De az autó jó, úgy gondolom, hogy holnap jó formában leszünk.”

„Összességében elégedett vagyok” – nyilatkozta. „Az autó sokkal jobb, mint tegnap, és megvolt a sebességünk, hogy legyőzzük a Red Bullt, a végén csak egy kicsi hiányzott.”

„Azt hiszem, határozottan a dobogóért küzdhetünk” – mondta a négyszeres világbajnok az esélyekkel kapcsolatban.

A holnapi versenyen a Red Bull lehet a Ferrari ellenfele, Vettel elmondta, izgalmas csatára számítanak.

„Érdekes lehet, mert nagyon közel vagyunk hozzájuk. Ma is megvolt a tempónk, hogy legyőzzük őket, de végül ez nem sikerült teljes mértékben. De a verseny csak holnap lesz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!