Vettel ígéri, keményen fog támadni a versenyen

A Scuderia Toro Rosso német versenyzője, Sebastian Vettel ígéretet tett, hogy keményen fog harcolni a holnapi versenyen, miután egy technikai probléma miatt nem tudott részt venni az időmérő harmadik és egyben mindent eldöntő körében.

A Scuderia Toro Rosso német versenyzője, Sebastian Vettel ígéretet tett, hogy keményen fog harcolni a holnapi versenyen, miután egy technikai probléma miatt nem tudott részt venni az időmérő harmadik és egyben mindent eldöntő körében.

A húsz éves versenyző, aki a második etapban a hatodik helyen végzett, nem tudott mért kört teljesíteni az időmérő utolsó felvonásában, ugyanis a műszerek jelezték, gond van az üzemanyag pumpával – ami Raikkönen vesztét is okozta az első etapban.

“Egyrészről jó volt az időmérő, mert remekül mentem a második etapban, sikerült kihoznom magamból és az autóból a maximumot” – mondta. “Azonban sajnos egy technikai probléma miatt nem tudtam részt venni az utolsó körben, de bármi is történik, készen állok a csatára.”

A Champ Car négyszeres világbajnoka, Sebastien Bourdais számára nem sikerült túl jól a mai időmérő, ahol csak a tizennyolcadik helyen landolt. A francia versenyző most issza meg annak a levét, hogy tegnap csak keveset tudott körözni Melbourne-ben.

“Az autó remekül ment, különösen a reggeli edzéshez képest, mikor nagyon keményen dolgoztunk, hogy behozzuk tegnapi lemaradásunkat. Néhány változtatást elvégeztünk, és úgy gondolom, jó irányba haladunk” – mondta.

“Az első gyorsköröm jól sikerült, versenyképes voltam. Azonban hibáztam, emiatt nem sikerült továbbjutnom a második körbe. Később ismét próbálkoztam, de akkor sárga jelzés volt érvényben, ami szintén sok időmbe került. Bosszantó, mert úgy éreztem, jó lehetek a második körre.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!