Vettel: Ilyen körülmények közt bármi megtörténhet

Bár sajnálja, hogy lemaradt a pole pozícióról, a világbajnoki címvédő Sebastian Vettel úgy érzi, elégedett lehet azzal a második hellyel, melyet a Belga Nagydíj szombati időmérő edzésén szerzett meg.


Bár sajnálja, hogy lemaradt a pole pozícióról, a világbajnoki címvédő Sebastian Vettel úgy érzi, elégedett lehet azzal a második hellyel, melyet a Belga Nagydíj szombati időmérő edzésén szerzett meg.

A német versenyző a mercedeses Lewis Hamiltonnal szemben maradt alul a kaotikus kvalifikáción: az angol 188 ezredmásodperccel bizonyult jobbnak Vettelnél az esőáztatta utolsó etapban.

Vettel elmondta, nagyon nehéz dolguk volt délután, ilyen körülmények közepette ugyanis lehetetlen pontosan jósolni.

„Nem volt teljesen világos, hogy a Q3-ban elég lesz, ha rögtön az első körben kimegyünk intermediate-abroncsokért” – mondta a listavezető az időmérőt követően.

„Először mindannyian slickekkel próbálkoztunk. Kezdetben elég szórakoztató volt, de aztán az eső alaposan rákezdett. Aztán, amikor intermediate-gumikra váltottunk, nem voltunk biztosak abban, hogy elég lesz. Egyre jobban esett, mindent megtettünk azért, hogy ne csússzunk ki, de aztán alábbhagyott, és újra elkezdett gyorsulni a pálya. Azt viszont nehéz volt felmérni, hogy milyen gyorsan mehetünk.”

Vettel hozzátette, nem lehetnek csalódottak a mai eredmények miatt, főleg úgy, hogy csapattársa, Mark Webber harmadik lett, de azért jó lett volna megszerezni a pole-t.

„Ilyen körülmények közepette bármi megtörténhet. Kár, hogy ismét lemaradtam a pole-ról, de összességében elégedett vagyok. A csapat számára ez egy jó eredmény.”

A címvédő kifejtette, a meteorológusok előrejelzései szerint a holnapi futamra is hasonló körülmények várhatóak, szóval izgalmas délután vár ránk.

„Majd meglátjuk, mi történik holnap. A körülmények hasonlóak lehetnek, mint ma – mindenből lesz egy kicsi.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!