Megosztás:

Vettel indulhat az élről az Indiai Nagydíjon

Vettel az élről rajtolhat Indiában.
Vettel az élről rajtolhat Indiában. © GEPA Pictures

Sebastian Vettel idei 13. rajtelsőségét szerezte meg az Indiai Nagydíj időmérő edzésén, ahol ismét fantasztikus és meggyőző teljesítményt nyújtott.

A Red Bull német versenyzője már a második etapban is a leggyorsabb időt produkálta, majd a mindent eldöntő harmadik kört is kiválóan kezdte. 1:24.437-es idejét senki nem tudta befogni, ám Vettel tovább ment és 1:24.178-cal toronymagasan megnyerte a tréninget.

Mark Webber ugyan a harmadik lett, Red Bull első sor lesz a holnapi Indiai Nagydíjon, mert Lewis Hamilton még pénteken egy három rajthelyes büntetést kapott, így a második helyett csak az ötödik pozícióból vághat neki a vasárnapi megmérettetésnek.

Fernando Alonso mindössze 11 ezredmásodperccel volt lassabb Webbernél, így a harmadik helyről rajtolhat Jenson Button mellől, míg a harmadik sorban Felipe Massa sorakozhat fel Hamilton mellé.

A Ferrari brazilja utolsó mért körét már nem tudta befejezni, ugyanis az egyik kerékvetőre túl keményen dobta rá autóját, ami kitörte jobb első kerékfelfüggesztését, így irányíthatatlanul a gumifalba csapódott. Szerencsére le tudta fékezni autóját, így nem esett baja.

Nico Rosberg a hetedik lett a Mercedesszel, míg a Q3-ba bejutó többi versenyző úgy döntött, hogy nem hajt ki a pályára, ezzel is gumit spórolva a futamra. Adrian Sutil így a nyolcadik csapata hazai versenyén, míg márkatársa, Paul di Resta csak a 13. helyre sorakozhat fel.

A Toro Rosso duója is bejutott az utolsó körbe, ám sem Jaime Alguersuari sem Sebastien Buemi nem futott mért kört a Q3-ban.

A Red Bull fiókcsapatának kiváló teljesítménye miatt olyanok is búcsúztak már a második etapban, akikre sokan nem számítottak. Egyik Renault sem jutott be az első tízbe, Vitaly Petrov a 11., míg Bruno Senna a 15. lett.

Petrov azonban nem volt szerencsés, hiszen pontosan ugyanolyan időt ment, mint Alguersuari a Q2-ben, ám mivel a spanyol azt korábban futotta meg, neki kellett búcsúznia. Az orosz versenyző egyébként egy öthelyes rajtbüntetéssel érkezett meg Indiába, miután az előző versenyen összeütközött Michael Schumacherrel.

Schumacher szintén kiesett a második körben, a Mercedes versenyzője mindössze 13 ezreddel maradt el a bejutást jelentő időtől.

A Sauber számára nem volt sikeres a mai időmérő. Sergio Perez csak a 17. lett, azonban a mexikói a három rajthelyes büntetése miatt csak a 20. pozícióból rajtolhat. Csapattársa, Kamui Kobayashi már a Q1-ben kiesett a nagy forgalom miatt.

A hazai hős, Narain Karthikeyan mindkét Virgit maga mögé utasította, és további pozíciót nyert csapattársa, Daniel Ricciardo váltóbüntetésével. A Virgin német versenyzője, Timo Glock lett az utolsó, miután egy váltóhiba hátráltatta.

Olvasóink ajánlatai:

Indiai Nagydíj, időmérő edzés:  
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1m24.178s 2. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1m24.474s + 0.296 3. Mark Webber Red Bull-Renault 1m24.508s + 0.330 4. Fernando Alonso Ferrari 1m24.519s + 0.341 5. Jenson Button McLaren-Mercedes 1m24.950s + 0.772 6. Felipe Massa Ferrari 1m25.122s + 0.944 7. Nico Rosberg Mercedes 1m25.451s + 1.273 8. Adrian Sutil Force India-Mercedes 9. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 10. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari Q2 szintidő: 1m26.319s Különbség ** 11. Vitaly Petrov Renault 1m26.319s + 1.662 12. Michael Schumacher Mercedes 1m26.337s + 1.680 13. Paul di Resta Force India-Mercedes 1m26.503s + 1.846 14. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1m26.537s + 1.880 15. Bruno Senna Renault 1m26.651s + 1.994 16. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1m27.247s + 2.590 17. Sergio Perez Sauber-Ferrari 1m27.562s + 2.905 Q1 szintidő: 1m27.479s Különbség * 18. Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari 1m27.876s + 1.687 19. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 1m28.565s + 2.376 20. Jarno Trulli Lotus-Renault 1m28.752s + 2.563 21. Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 1m30.216s + 4.027 22. Daniel Ricciardo HRT-Cosworth 1m30.238s + 4.049 23. Jerome D'Ambrosio Virgin-Cosworth 1m30.866s + 4.677 24. Timo Glock Virgin-Cosworth 1m34.046s + 7.857 107%-os idő: 1m32.222s * Különbség a leggyorsabbhoz képest a Q1-ben. ** Különbség a leggyorsabbhoz képest a Q2-ben.
MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

( komment)