Vettel is örülhet Räikkönen ferraris szerződésének

A Red Bullnak nem, Sebastian Vettelnek viszont kifejezetten jó hír, hogy Kimi Räikkönen 2014-ben a Ferrarinál folytatja Forma-1-es pályafutását.


A Red Bullnak nem, Sebastian Vettelnek viszont kifejezetten jó hír, hogy Kimi Räikkönen 2014-ben a Ferrarinál folytatja Forma-1-es pályafutását.

Így vélekedik Dr. Helmut Marko, a Red Bull motorsport-tanácsadója, aki szerint Räikkönen, valamint jövőbeli csapattársa, Fernando Alonso rengeteg ponttal ajándékozzák majd meg a Ferrari csapatát.

A Red Bullnak tehát van félnivalója, Marko szerint azonban versenyzőjük, Sebastian Vettel örülhet a Ferrari rendkívül erős összeállításának, hiszen a két világbajnok szinte biztos, hogy pontokat rabol majd egymástól a bajnokság során.

„Az, hogy Räikkönen a Ferrarihoz szerződik, nem jó hír számunkra, mert a csapat több pontot gyűjt majd” – mondta a Red Bull tanácsadója a Spiegel Online-nak nyilatkozva.

„Viszont egyúttal jól jön majd Vettelnek. Egy Räikkönen nem fog a háttérbe vonulni. Alonso és ő pontokat fognak elvenni egymástól a bajnokságban.”

 

Kapcsolódó cikkek

Vettel: 2020 végéig biztosan maradok

Sebastian Vettel, a Ferrari F1-es pilótája úgy érzi, még ereje teljében van, ami a versenyzést illeti, így egyelőre nem gondol a visszavonulásra.

Ferrari: Nehéz döntés volt hátraküldeni Leclercet

A Ferrari Forma-1-es csapatát irányító Mattia Binotto elismerte, „nehéz” volt arra utasítani Charles Leclercet, hogy engedje el maga mellett csapattársát, Sebastian Vettelt a múlt hétvégi Kínai Nagydíjon.

Vettel: A következő hetek kulcsfontosságúak lesznek

A Ferrari idei eredményei egyelőre elmaradnak attól, amit a maranellóiak vártak volna az idei F1-es szezonban: Sebastian Vettel szerint még sok munka vár rájuk ahhoz, hogy kihozzák az autóból a benne rejlő lehetőségeket.

Friss hírek