Vettel izgatottan szemléli új autójának születését - F1VILÁG.HU

Vettel izgatottan szemléli új autójának születését

HIRDETÉS

Nagy izgalmak közepette kíséri figyelemmel a Red Bull jövő évi autójának születését a gárda német ásza, Sebastian Vettel. A címvédő reméli, jövőre is harcba szállhat az elsőségért.



Nagy izgalmak közepette kíséri figyelemmel a Red Bull jövő évi autójának születését a gárda német ásza, Sebastian Vettel.

A 24 éves versenyző kegyelmet nem ismerve védte meg 2010-ben megszerzett világbajnoki címét, ám nagyon bízik abban, hogy csapata jövőre is kellőképpen versenyképes autóval áll majd elő.

A BBC-nek nyilatkozva elárulta, alig várja már, hogy a pályán is kipróbálja csapata RB8-as kódjelet viselő versenygépét, mely a Red Bull Milton Keynes-i gyárában lépésről-lépésre fejlődik.

„Mindannyian nagyon kíváncsiak vagyunk már az autóra. Látjuk, ahogy szépen összeáll. Olyan az egész, mint egy gyermek születése. Nem vagyok szülő, de mondták már, milyen érzés” – fogalmazott a kétszeres világbajnok, majd hozzátette, az ünnepek alatt megpróbál feltöltődni, hogy a lehető legjobb formában folytathassa a felkészülést a következő idényre.

„Nem sok időnk van a pihenésre, szóval nagyon fontos, hogy ezt az időszakot arra használjuk, hogy kikapcsoljuk a rendszerünket, lehiggadjunk és feltöltsük az akkumulátorainkat. Nem a Forma-1-et felejtjük el ilyenkor, hanem a sok stresszt.”

Vettel idei diadala egyike volt a sportág történetének legsimább bajnoki győzelmeinek: 11 győzelmet aratott, és rekordszámú, 15 rajtelsőséget szerzett az idény során. A német azonban kijelentette, nem elégszik meg ennyivel, újabb bajnoki címet akar nyerni.

„Minden a nulláról kezdődik majd, és mindenkinek ugyanannyi esélye van. Alig várom már, hogy elkezdődjön. Mindannyian nagyon elégedettek vagyunk az elmúlt év alakulásával, szóval nem lenne helyes, ha még ennél is többet akarnánk. Ha meg tudjuk ismételni a 2011-es évet, és itt-ott javíthatunk néhány dolgon, az fantasztikus lenne.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!