Vettel: Jövőre valódi ellenfelek leszünk - F1VILÁG.HU

Vettel: Jövőre valódi ellenfelek leszünk

HIRDETÉS

Sebastian Vettel a lehető legtöbbet hozta ki a mai versenyből, miután Lewis Hamilton mögött a második helyen ért célba.


Sebastian Vettel a lehető legtöbbet hozta ki a mai versenyből, miután Lewis Hamilton mögött a második helyen ért célba.

Vettel elmondta, őszintén szólva reménykedett benne, hogy a futam során lesz esélye arra, hogy felvegye a harcot Hamiltonnal szemben, azonban így sem bánkódik.

„Nagyon jó verseny volt, fantasztikusan indult, majd egyre jobb lett. Bíztam abban is, hogy elcsíphetem Lewist, de így is kiváló az eredmény.”

Az utolsó körben Vettel csapattársa, Kimi Räikkönen a harmadik helyért küzdött, azonban baleset lett a harc eredménye: a ferraris végül Bottast a gumifalba küldte, ő pedig ötödikként zárta a futamot.

„Jobb lett volna, ha mindkét autóval felérünk a dobogós helyekre, és úgy tudom, közel is voltunk hozzá” – mondta Vettel.

A német pilóta érzi, hogy egyre közelebb vannak a Mercedeshez, és bízik benne, hogy jövőre tovább javulhatnak.

„Ez a célunk egyértelműen. Szeretnénk egy kicsit jobban teljesíteni a futamokon, valódi ellenfeleik szeretnénk lenni a Mercedesnek. Lépésről lépésre haladunk, jó irányba tartunk, jövőre pedig reméljük, hogy elérkezik a mi időnk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!